A vasúti kocsi ajtaja kinyílik, hangos társaság száll fel: negyvenes férfi a feleségével és az apjával, ötvenes pár és kamasz, tizenhét év körüli fiuk. A fiú kezében kóla, a felnőttekében sörösdoboz, ami megmagyarázza felhőtlen jókedvüket. Rövid tétovázás után a legközelebb elhelyezkedő szabad üléseket veszik birtokba. A negyvenes férfi körbepillant. Elmúlt tíz, alig néhány ember tartózkodik a nyitott kocsiban, kevesen utaznak a vasárnap esti utolsó járaton. Átellenben egy nő foglal helyet, menetiránynak háttal ül, látszólag félálomban. Farmert visel, fehér mezt, felgyűrt ujjú farmerdzsekit. Kinyújtott lábán márkás sportcipő. Mellette az ülésen kis hátizsák, térdénél kerekes bőrönd. A férfi gátlástalanul bámulja, talán mert úgy sejti, a nő nincs tudatában a tekintetének. Vállig érő haja kócos, a szemöldök szépen ívelt, az ajkak teltek, az orr kicsit nagyobb, mint amit vonzónak talál. Alkata törékeny, bár az arcon már nyomokat hagyott az idő, nehéz megtippelni a korát, talán negyvenes lehet.

Barbara megérzi a rászegeződő szempárt, megmoccan. Elnyom egy ásítást, kinyitja a szemét, kimérten méregeti a hangoskodókat. Ha egyedül utazik, igyekszik ébren maradni, tart tőle, hogy meglopják, de a barátnőjével töltött hosszú hétvége teljesen kimerítette, jólesett volna egy kis pihenés a másfél órás út alatt.
Most, hogy végre a nő szemébe nézhet, a férfi megragadja az alkalmat, hogy megszólítsa: látom, ugyanaz volt a program, mutat a csuklóját keretező sárga karszalagra. Barbara bólint, egy pillanatra elmosolyodik, de még nincs teljesen jelen. A negyvenes férfi nem az esete. A nőt pedig, aki mellette ül, kifejezetten unszimpatikusnak találja: erősen spicces, modortalan és zavaróan harsány.

A férjet látszólag nem zavarja a felesége viselkedése, így mikor az feláll és szónoklatba kezd, az apósa csitítja. Többször s eredménytelenül. Hadd mondjam már végig, mi volt az Ágival! – háborog a fiatalasszony, a férje vállába kapaszkodik. Majd én elmesélem, közli a férj. De a hamutartót meg a tüzet se hagyd ki, figyelmezteti a neje. Végre leül, az ablaknak támasztja a fejét. A férfi ejt néhány szót Ágiról meg a szóban forgó esetről, aztán más irányba tereli a beszélgetést.

Átellenben a nő vizet kortyol, érdeklődve figyeli az eseményeket. A negyvenes férfi saját történeteivel szórakoztatja hallgatóságát, és megállás nélkül egyedül magáról beszél. Barbara időnként elmosolyodik a csattanón, s csak néha siklik el egy-egy mondat felett: ha felvillan egy emlék a hétvégéből, s elkalandoznak a gondolatai. A férfit továbbra sem tartja vonzónak, de ellenszenvet sem érez iránta. Olykor-olykor felmerül benne, hogy a férfi egyenesen hozzá intézi a szavait, szándékosan közöl egyre több információt magáról. Alig félóra alatt feltárta a fél életét: a jogon végzett, egyetemi tanár és rajong a sportért. A röplabdához van némi személyes kötődése, de a kézilabda is közel áll hozzá. A foci és a vízilabda nem jön szóba, ahogy az sem derül ki, a motorsport iránt érez-e vonzódást. Barbara úgy érzi, neki igyekszik imponálni, bár semmi értelmét nem látja ennek a próbálkozásnak. Ismerkedésre alkalmatlan körülmények között találkoztak, és egyébként sem biztos benne, hogy ismerni szeretné ezt a férfit. Intelligensnek, műveltnek, de egyben erősen nárcisztikus személyiségnek tűnik.

A teljes írás ITT olvasható.

Késő éjszakáig dolgozott, hogy tartani tudja a határidőt, alig aludt néhány órát. Úgy volt, hogy Zsófi a nagyihoz viszi a kicsit, s azalatt kipiheni magát. Hétkor csörgött a mobil, az anyósa lázasan ébredt, Zsófi rémült ábrázattal, eszét vesztve rohangált a lakásban. A kávét zöldségpucolás közben, állva itta meg, őt meg a henteshez küldte, hogy mielőbb felrakhassa főni a húslevest. Segítséget nem fogadott el, menjetek inkább a játszótérre, vette ki a porszívót a kezéből. A kislányt felébresztette az értelmetlen kapkodás zaja, szemét dörzsölve, álmosan kóválygott ki a szobából. Felöltöztette, reggelit adott neki, aztán lesétált vele a folyóhoz.

A rakpart nagy része megközelíthetetlen, a lassan apadó folyó vastag iszapréteget hagy maga után. Úgy tervezték, megetetnek néhány kacsát, de a gyors sodrás miatt a zavaros, sötétbarna víz széléből eltűntek a madarak. A gyerek jókedvűen szökdécsel a férfi mellett, nem tűnik csalódottnak. Ki az a bácsi azzal a bottal, kérdezgeti; egy zöld csónak és a benne ülő horgász felé mutogat. A hatvanas, szalmakalapos férfi néhány perce tolta el mögöttük a megpakolt kerékpárt. A felszerelést és a holmijával kitömött horgászzsákot óvatosan helyezte a frissen festett, újszerű csónak aljára, egyensúlyozva lépett a ladikba. Nem oldozta el a kötelet, a csónakot egy pillanat alatt messzire sodorta volna az ár, így viszont kényelmesen ringatózott a zavaros víz tetején. Közelebb sétáltak, hogy jobban szemügyre vegyék az öreget, addigra már a csali is horogra került, és a vízben ázott a damil.

Tizenegy óra tájban zsúfolt a játszótér. Hogy délután jobban aludjon, a bölcs szülő aktív időtöltéssel igyekszik elfárasztani a gyereket. Ebéd előtt lelkes nagyszülők és életunt apukák gyűjtőhelye a padokkal körülvett, fákkal árnyékolt, néhány méternyi placc: absztrakt, első pillantásra értelmezhetetlen mászókák, két hinta, ütéscsillapító gumilappal fedett talaj, rendezett közterület. A padokról csodás a kilátás a folyóra, a játszótér körül hosszú, széles a gyep, tele apró százszorszéppel. Már-már giccsesen idilli a környezet, a kitartó esőzés után ragyogó és langymeleg a tavaszi délelőtt.

A piacot muszáj útba ejteni, Annabella rajong a jókedvű, harsány kofákért, ámulatba ejti a színes virágokkal, friss gyümölcsökkel zsúfolt, zsibongó tér. Megkóstolja a felkínált epret, beleszagol a bazsalikomba, rákérdez az ismeretlen növényekre. Ha megkérdezik tőle, mi leszel, ha nagy leszel, gondolkodás nélkül vágja rá, hogy kertész. A sarki fagyizó szóba sem kerül, ebéd előtt egyébként is célszerűbb édesség helyett gyümölcsöt venni a gyereknek.

A férfi kezében kis méretű, virágmintás hátizsák meg egy zacskóban alma, baljában rózsaszín roller. Lassú vagy, mint a csiga, neveti ki a kislány; fékezhetetlen lelkesedéssel rohan a játszótér felé, leperegnek róla apja intő szavai. Először a kötélpiramist veszi célba, mire a férfi odaér, a gyerek már a magasban csimpaszkodik. Apa, nézd, kiáltja, fél kézzel kapaszkodva bujkál a kötelek között. A férfi a padon hagyja a gyerek dolgait, a mászóka alá áll, ásítozva bámészkodik.

A teljes írás ITT olvasható.

Elvitték. Az asszony hangja elégedett, hónapokba telt, mire sikerült elintézniük a városházán, hogy kivágják az öreg nyírfát. Korhadt volt, hatalmasra nőtt, attól féltek, jön egy vihar, és a garázsra borul. Órákig dolgoztak rajta, meséli az asszony, fel kellett darabolni, hogy felférjen a teherautóra. Persze egy vagyonba került, de ha megtörténik a baj, a garázst még több pénzbe kerül rendbe hozatni. Fél méterrel a föld felett vágták el a törzset, a talajban maradt részeket bonyolult lett volna eltávolítani, teljesen behálózták az udvart a karomnyi vastag gyökerek.

Gabi émelyeg, ahogy az anyját hallgatja. Nagyjából vele lehetett egyidős a fa, mióta megtudta, hogy halálra ítélték, úrrá lett rajta a szorongás. Hiányozni fog a termetes lombkorona a nyári kánikulában, beárnyékolta a fél udvart, bánni fogjátok, ha dől majd a forróság a betonból, sóhajtja. Egyre csak a fotó lebeg a szeme előtt, amin kétéves kislányként a vékonyka, fehér törzset szorongatja, miközben a kamerába mosolyog. Maga sem érti, miért kötődik ennyire a vén nyírhez, talán csak nehezen viseli, hogy lassacskán semmissé válnak gyerekkora díszletei: a szomszédos játszótér és a kiserdő után ez a fa is a fejlődés áldozatául esik. Néhány hónapja még a ház falának dőlve bámulta a jókora lombkoronát; jólesett megérinteni a durva, kérges törzset, rátapasztani a tenyerét, érezni a lüktető életenergiát, a dolguk után rohangáló hangyákat figyelni. Megölelni nem merte, ha meglátja valaki, még elterjed róla a pletyka, hogy beszippantotta valami spirituális szekta.
Az idősek babonásak, Géza bácsi évekig a szomszéd fekete kandúrját üldözte, amelyik minden délután ott napozott a kertjében. Ebéd után egy szál atlétában és csíkos alsóban cigarettázott a balkonon, csak ha hidegebbre fordult az idő, akkor kapott fölé egy köntöst: gömbölyű pocakja méltóságteljesen tolakodott ki a viseltes ruhadarab alól. A korlátra könyökölt, maga mellé készített néhány közepes méretű krumplit, és kitartóan leste a gyanútlan állatot. Ha megjelent, célba vette, de szemüveg nélkül csak elvétve találta el, a krumpli legtöbbször valaki más kertjében ért földet. A kandúr néha alaposan megvárakoztatta az öreget, aki ráérősen kortyolgatta a feketét, és közben gátlástalanul méregette a kertben gyomláló szomszédasszonyt.

Dóra – Géza bácsi asszonyával ellentétben – vékony és feltűnően csinos. Másfél éve, egy lakótelepi panelből költözött a földszinti lakásba, amit a nagyszüleitől örökölt. Kertészet szakon végzett az egyetemen, bolondul a növényekért, amióta a nagyapja gyengélkedett, ő ápolta a konyhakertjét, a költözés óta pedig szinte minden szabadidejét a zöldségeivel töltötte. Kislánykorától viszolyog a macskáktól, inkább tűrte az öreg kutakodó pillantását, ha cserébe biztonságban érezhette magát a zsebkendőnyi zöldben. Géza bácsi elmúlt hetven, rég kerülnie kellene a felesleges izgalmakat. Nem való már egy ilyen vénembernek a krumplidobálás, veszekedett vele a neje. Az asszonynak erősen szúrta a szemét Dóra üde frissessége és fiatalsága: a lánykorára emlékeztette, a házassága előtti évekre, amikor még utánafütyültek az utcán, és kedvére válogathatott az udvarlók közül. Megmondtam, hogy baj lesz ebből, öntötte el a forró káröröm, amikor egy kora nyári szombat délután az egyik eltévelyedett krumpli telibe találta a lány formás combját. Ne csodálkozz, hogy a köszönésedet se fogadja, öklömnyi kék folt csúfítja a testét; se rövidnadrág, se miniszoknya, idén nyáron a bikinit is elfelejtheti.

A teljes írás ITT olvasható.

Különösen enyhe volt a tél, korán érkezett a tavasz, március elején virágzásnak indult az aranycserje a ház előtt. A régi épületet ugyan lebontották, amikor a nagyi meghalt, új, mediterrán típusú házat építettek a helyére, de a bokrokat és a hátsó kertben lévő néhány gyümölcsfát érintetlenül hagyták. Az új otthon konyhaablaka nézett a napsárga bokorra, amely mellé nárciszokat és tulipánokat ültetett.
A veteményest már januárban megtervezte, részletes rajzot készített róla. A magokat egy internetes webáruházból rendelte, idén kicsit többet a szokottnál. Szívesen kísérletezett új fajtákkal, szerették a zöldséges ételeket, hely pedig volt bőven. Cukkiniből sárga és gömb alakú, padlizsánból a lila mellett csíkos is került a kosarába, a mángold sem maradhatott ki.
Régóta álmodozott magaságyá­sokról, de a férjét nehéz volt meggyőzni. Hiába érvelt, hogy a tökéletes táptalajban hatalmasra nő a paprika és a paradicsom, erősek és egészségesek a növények. Drága, és sok vele a munka, állította a férj. Végül abban maradtak, hogy nem ragaszkodnak a bolti, előre gyártott darabokhoz, megépítenek párat saját erőből, és ha beválik, a következő évben bővítenek. Tele van a fészer deszkákkal, bontott tégla is akad, majd azokat használják fel. A kiszáradt szilvafa ágait rakják legalulra, fűnyesedék, zöld hulladék és száraz falevél van bőségesen, tavaszra a komposzt is készre érik.
A kamasz fiaikra is ráfér egy kis kerti munka, addig sem a mobilt nyomkodják.
Két éve állították fel a komposztálókat, Dávid eleinte azokért sem lelkesedett. Tartott tőle, hogy ellepik a patkányok, szaga lesz, ami csak újabb konfliktushoz vezet a szomszéddal. Az első gyorsan megtelt, mert a barátnője is hozzájuk hordta a konyhai hulladékot, az al-
só réteget már ősszel szétszórta a kertben.
Emma egyik napról a másikra, a gyerekei hatására váltott környezettudatos életmódra, akkor kérte meg, csatlakozhatna-e az ő komposztprojektjéhez, hogy ne a panel szemetesét terhelje a zöldség- és gyümölcshulladékkal. Azóta szintet lépett, beltéri gilisztás komposztálót használ, de nagyobb családi ebédek, vacsorák alkalmával néha még áthoz egy szatyornyi zöldet. A két doboznyi gilisztát a horgászboltban vette, az internetes videók szerint ennyivel érdemes kezdeni. Ha minden a terv szerint alakul, pár hónap alatt remek komposztot gyártanak, csodálatosak lesznek a virágaim, mesélte. Amíg beáll a rendszer, lehetnek kisebb zökkenők, de ez nem tud elriasztani: órákig bújtam a netet, alaposan felkészültem mindenre. Egyébként a gyerekek is imádják, izgatottan figyelik a giliszták életét, még Lili sem undorodik tőlük. Észrevétlenül nevelem környezettudatosságra őket, miközben új dolgokat tanulnak.
A leanderek szabálytalan, rendszertelenül nyújtózkodó ágait minden évben visszavágta, hogy a növény könnyen kezelhető, formás bokorrá fejlődjön. A kaktuszokkal együtt, a pincében teleltek át, majd tavasszal kikerültek a ház elé, a teraszra. A fiúk hordták fel őket délután, morcogtak, hogy lemaradnak a meccsről.

A teljes írás ITT olvasható

Itt vagy végre, jelenti ki szárazon. Haragszik. Egy hete várlak, elfogyott a sör. Hol voltál napokig? Nem maradhatok egyedül. Jól tudod, nem hagyhatsz egyedül. Kislányként megrémített ez a szemrehányó tekintet. Azóta mindketten megöregedtünk. Egészen mélyre süpped a fotelben. Szétvetett lábakkal ül, üres tekintettel bámul maga elé. A kezében az a könyv, amit még az anyámtól kapott az első házassági évfordulójukra. Újra és újra elolvassa, lassan halad betűről betűre, csak hogy minél hosszabb idő alatt fogyjanak el a szavak. Vaskos kötet, több mint nyolcszáz oldal. Néha csak random üti fel valahol, belekap a szöveg közepébe, kiharap belőle egy hosszabb vagy rövidebb darabot. Néhány sor után így is értelmet nyer. Azt gondolnám, az egész könyvet fejből tudja már, valójában szinte semmire sem emlékszik belőle. De a nap, amikor anya átadta neki, éles kép maradt a fejében. Mindig anyát keresi, bennem is őt kutatja. Időnként azt gondolja, ő főzi a vacsorát a konyhában, pedig csak én szeletelem a zöldségeket a leveshez vagy mosok el egy poharat. Hátulról olyan vagy, mint ő, mentegeti magát, de mindketten tudjuk, nem ez az oka, hogy nem ismer fel. A délután közepén, ha a munkából térek haza, sem mindig tudja, ki vagyok. Megkérdezi, honnan van kulcsom a lakásához, és csak hosszas győzködés árán engedi meg, hogy maradjak. Hoztam lazacot, mondom, és ez mintha visszarántaná a jelenbe. A lazac a varázsszó. Szereti a halat, anya is lazacot készített neki, ha kedveskedni akart. Spárgával, újhagymával párolva. Télen brokkolival. Nehezemre esik újra és újra elmagyarázni, hogy anyát már öt éve eltemettük. Hogy elvitte egy sztrók. Gyorsan halt meg, váratlanul lépett ki az életünkből. Ha nagyon elkeseredik, megfogom a kezét, és azzal vigasztalom, anya nem szenvedett, szinte csak átlibbent a másik oldalra azzal a csodás könnyedséggel, ami mindig is jellemző volt rá: néhány tánclépéssel szökkent át a fénylő kapun.

A teljes írás ITT  olvasható.

A férfi nehezen ébredt, egész éjszaka olvasott; hajnali háromkor ért a detektívregény végére. Szerette a krimiket, gyakran emelt le hasonló kötetet a polcról, de ez a könyv más volt, mint az eddigiek: első alkalommal szimpatizált a gyilkossal. Lenyűgözte elképesztő fantáziája. A kávéját kortyolva azon tűnődött, vajon milyen érzés lehet találkozni valakivel, aki ölt már embert. Biztosan szorongana a közelében, félelem kerítené hatalmába.
Szalámit pakolt a vajas kenyérre, megpucolta a félkeményre főtt tojást, paprikát szeletelt. Az éles kés könnyedén siklott a zöldség húsában. Gyerekként végignézte, ahogy a böllér leszúrja a disznót, az apja halálos ütést mér a nyúl fejére. Segédkezett, miközben az anyja elvágta a tyúk torkát. Nem rémlik, hogy bármikor is sajnálatot vagy bűntudatot érzett volna közben. Borzongott. De ez a borzongás már-már jóleső volt, mintsem kellemetlen.
Miközben borotválkozott, azon töprengett, milyen érzés lehet kioltani egy életet. Sosem döfött még kést ruganyos, élettől lüktető húsba.
Kilenckor nyitnia kellett a kocsmát. Alig fél­órája maradt. A könyvet, amely az éjjeliszekrényen hevert, visszarakta a polcra, becsukta az ablakot. Vajon mit kezdene a hullával, morfondírozott, miközben öltözött, de csupa unalmas, fantáziátlan klisé jutott az eszébe. Délelőtt, a poharakat tisztogatva ráeszmélt, a pincében megvan még az apja szélpuskája.
Az ablakból vette célba a madarakat. Érdeklődve figyelte, ahogy élettelenül zuhannak az aszfaltozott útra, de az ölés sem megkönnyebbülést, sem kielégülést nem hozott. Este visszavitte a puskát a pincébe. Egér rágta a ládákban tárolt krumplit, egy lapáttal ütötte agyon. Undort érzett, miközben végzett vele.
Néhány hét múlva egy hatvan körüli asszony érkezett a kocsmába, bátortalanul lépett a pulthoz. A színét vesztett falon délután kettőt mutatott az óra.

Teljes novella ITT.

Rutinszerű, közös program volt a heti bevásárlás: kedd este, hattól fél hétig. Kevés kivétellel ugyanazon a helyen töltötték fel az otthoni készletet. A közepes méretű boltban ritkán rendezték át a polcokat, könnyedén átlátták a kínálatot. A férje unottan tologatta a kocsit, sürgette, ha válogatott. Láthatóan megkönnyebbült, amint kiléptek az ajtón.
Ezúttal egyedül és korábban érkezik, Bence két napja csak a mosdó ürügyén hajlandó kikelni az ágyból, legyűrte az influenza. A csomagtartóból két szatyor PET-palackot pakol az aszfaltra. Senki sincs az automatánál, mégis negyedórát vacakol a leadással, némelyik flakont a gép többször is visszadobja.
Érzi a pénztárca súlyán, hogy egy darab fémpénz sem maradt benne, pedig a kézi műanyag kosár szóba sem jöhet, még a gyümölcsnek is kevés. A reggeli káosz közepette fel sem merült, hogy apró helyett papírpénzt adjon inkább a gyereknek.
A kabátzsebébe nyúl, ott mindig akad egy kéteurós. Az ajtónál ücsörgő koldus reménykedve figyeli a kezét. Hónapok óta itt gubbaszt, az üzletvezető megtűri, amíg nem zaklatja a vevőket. Előtte a műanyag pohár szinte mindig üres, az emberek lehajtott fejjel sietnek el mellette vagy levegőnek nézik. Csak Klárika sajnálja meg időnként, ha délutános a pénztárban, zárás előtt pakol neki néhány túlérett banánt, máskor két-három kiflit, egy-két karika felvágottat vagy szalámit.
Előkerül az érme a zsebéből, eloldalog a koldus előtt, hogy kiszabadítson egy kocsit. Majd ha végez, a poharába dobja, a visszajáróból is tesz hozzá.
Elsőként a zöldséges polcokat járja körbe: krumpli meg hagyma mindenképp kell, fokhagymából már csak egy fej maradt, brokkolit is visz, most akciós. A koktélparadicsomnak ilyenkor már semmi íze, de a gyerekbe csak azt lehet belediktálni. A műanyag doboz miatt furdalja a lelkiismeret, a vászonszatyrokat megint otthon felejtette, kénytelen lesz hazavinni néhány műanyag zacskót. Valamibe raknia kell a gyümölcsöt, akkor is, ha ezzel rossz példát mutat Hannának. Az avokádót csak havonta egyszer engedi meg magának, a lánya a minap kérdőre vonta, tisztában van-e vele, milyen messziről jön, és mekkora az ökológiai lábnyoma. Akárcsak a mangónak, gondolja, ami legtöbbször még akciósan sem éri meg az árát, mire beérik, megbarnul, dobhatja a kukába. De ha biztosítani akarja a változatos étkezést, nem ehetnek egész télen almát.
Egyszerre nyúlnak a paprikáért. Az idegen kéz durva, a köröm alatt feketére színeződött a bőr. Ahogy megérinti, reflexszerűen rántja vissza a sajátját. A férfi nem figyel rá, a salátát nézegeti. Igénytelen negyvenes, arcát gondozatlan szakáll fedi, a homlokáig húzott kötött sapka alól bozontos szemöldök nyújtózkodik, a kabát és a farmer viseltes.

Teljes novella ITT.

"A gitár évek óta a sarokban állt, az ajtó mögött, a rózsaszínű falnak támasztva várakozott egy khaki színű, kopott tokban. Apáé volt, és azért került a lányszobába, hogy Aliz idővel kedvet kapjon a zenéléshez. Nem kapott. A zeneórákat legalább annyira utálta, mint a rózsaszínű falat; hiába győzködte anyát, hogy a személyiségéhez sokkal jobban passzol a vérnarancs vagy a téglavörös, az hajthatatlan maradt. Csak évekkel később, a kamaszlázadás hozott eredményt, akkor végre átfestették fehérre, és egy poszter is helyet kaphatott az ágya felett.

A vén gitárt hiába húrozták újra, hasznavehetetlennek bizonyult. Anya a családi vacsorán, a karácsonyi rántott ponty fölött siratta elgyötört ábrázattal, Sári néni persze azon nyomban felajánlotta Luca hegedűjét. Luca tehetségesebb a rajzolásban, a hegedű a szekrényben porosodik, Aliz is megérdemel egy esélyt. Volt már kiemelkedő tehetség a családban, a nagyi gyönyörűen zongorázott, csak hát közbejött a háború. Anya arca felderült, Aliz gyomra görcsbe rándult, de nem mert tiltakozni. Mindenben anya szava döntött, apára nem számíthatott. A gyereknevelés a gyenge pontja, mesélte a nyári grillezéskor Pali bácsinak. Akaratlanul hallgatta ki őket. A harmadik sör kihozta apából a legőszintébb szavakat: még ha fiú lenne, mert legalább a focihoz meg a pecázáshoz konyítok valamit, na de lány! Mit kezdjek én egy lánnyal? Így inkább nem is kezdett semmit. Ráhagyott mindent anyára, aki másfél évig lelkesen kutatta Alizban a nagyi elvesztegetett tehetségét, bár a zenetanárnő már az első alkalom után rámutatott a hiányosságokra, melyek gondot okozhatnak. Anya nem szerette feladni. Ez a te szerencséd, Pista – vágta apa fejéhez minden veszekedés alkalmával –, egyébként már tőled is elváltam volna.

Aliz kiszabadította a vén gitárt a kopott tokból; sokkal jobban mutatott így, a hófehér fal kiemelte a fa barna árnyalatait. Néha, ha egyedül volt otthon, az ágyra kuporodva pengette, bár hamisan szólt, szerette a hangját. Pár soros szövegeknek próbált keretet adni néhány dallammal, melyeket esténként, elalvás előtt pötyögött a mobiljába. Akár egy lazító meditáció, olyan volt ez a halk dudorászás. A hegedűt többé nem vette kézbe, anya végül visszaadta Sári néninek.

Anyát hiába kérdezte, nem sokat tudott a gitárról. Már itt volt, mikor apádhoz költöztem, vonogatta a vállát; az apja sem nyilatkozott, ingerültté vált, ha Aliz szóba hozta a témát."

A teljes írást ITT olvashatod.

Itt a szezon, érik a paradicsom, nő a paprika, lecsót esznek lecsóval. Korán reggel leszedte a termést, a cseresznyefa alatt, a régi kőasztalon pucolja a hagymát, metéli a paprikát, a magokra különösen figyel. Egy se kerülhet az ételbe, különben a legkisebb gyerek hozzá sem fog nyúlni az ebédhez. A kolbászt se felejtsd ki, figyelmezteti a fia, és legyen csípős, úgy az igazi

A tizenhét éves lánya nemhogy kolbászt, de tojást sem eszik: január óta vegán. Csak egy kísérletnek indult, a barátnője beszélte rá, hogy próbálja ki ezt a veganuár nevű őrületet, amihez ő már az előző évben csatlakozott. Egy hónapot bárki kibír növényi étrenden, győzködte, de ha lehetetlennek találod, februártól visszaállsz a régi étrendre.

Évi azóta elszánt állatvédő. Nincs más választásunk, védeni kell a bolygót, hangoztatja. Nem kell neki több bőrtáska és bőrcipő, a húgát igyekszik lebeszélni az állatkertről, a cirkusz plakátjától dührohamot kapott. Ez nem csak a táplálkozásról és az egészséges életmódról szól, ez egy életforma, magyarázza; nem csak megenni, de kihasználni sem hajlandó az állatokat.

Az apja szerint elment az esze. Évi lázad: nézz körül, tönkretettük a Földet. Belegondoltatok egyszer is, mit hagytok ránk, miben kell majd élnünk? A pazarlás és a környezetszennyezés pokollá teszi az unokáitok életét. Az apja szerint nem azon a kis húson múlik az apokalipszis, Évi biztos benne, hogy minden apró lépés számít.

A férfi legyint, szalámit vesz elő a hűtőből, sajtot ken a kenyerére, és nagy adag tejjel issza meg a kávét. Évi ingerülten rántja ki a fiókot, előkapja a kiskést, kiviharzik a konyhából.

A teljes novella itt olvasható:

Lecsó