"A gitár évek óta a sarokban állt, az ajtó mögött, a rózsaszínű falnak támasztva várakozott egy khaki színű, kopott tokban. Apáé volt, és azért került a lányszobába, hogy Aliz idővel kedvet kapjon a zenéléshez. Nem kapott. A zeneórákat legalább annyira utálta, mint a rózsaszínű falat; hiába győzködte anyát, hogy a személyiségéhez sokkal jobban passzol a vérnarancs vagy a téglavörös, az hajthatatlan maradt. Csak évekkel később, a kamaszlázadás hozott eredményt, akkor végre átfestették fehérre, és egy poszter is helyet kaphatott az ágya felett.

A vén gitárt hiába húrozták újra, hasznavehetetlennek bizonyult. Anya a családi vacsorán, a karácsonyi rántott ponty fölött siratta elgyötört ábrázattal, Sári néni persze azon nyomban felajánlotta Luca hegedűjét. Luca tehetségesebb a rajzolásban, a hegedű a szekrényben porosodik, Aliz is megérdemel egy esélyt. Volt már kiemelkedő tehetség a családban, a nagyi gyönyörűen zongorázott, csak hát közbejött a háború. Anya arca felderült, Aliz gyomra görcsbe rándult, de nem mert tiltakozni. Mindenben anya szava döntött, apára nem számíthatott. A gyereknevelés a gyenge pontja, mesélte a nyári grillezéskor Pali bácsinak. Akaratlanul hallgatta ki őket. A harmadik sör kihozta apából a legőszintébb szavakat: még ha fiú lenne, mert legalább a focihoz meg a pecázáshoz konyítok valamit, na de lány! Mit kezdjek én egy lánnyal? Így inkább nem is kezdett semmit. Ráhagyott mindent anyára, aki másfél évig lelkesen kutatta Alizban a nagyi elvesztegetett tehetségét, bár a zenetanárnő már az első alkalom után rámutatott a hiányosságokra, melyek gondot okozhatnak. Anya nem szerette feladni. Ez a te szerencséd, Pista – vágta apa fejéhez minden veszekedés alkalmával –, egyébként már tőled is elváltam volna.

Aliz kiszabadította a vén gitárt a kopott tokból; sokkal jobban mutatott így, a hófehér fal kiemelte a fa barna árnyalatait. Néha, ha egyedül volt otthon, az ágyra kuporodva pengette, bár hamisan szólt, szerette a hangját. Pár soros szövegeknek próbált keretet adni néhány dallammal, melyeket esténként, elalvás előtt pötyögött a mobiljába. Akár egy lazító meditáció, olyan volt ez a halk dudorászás. A hegedűt többé nem vette kézbe, anya végül visszaadta Sári néninek.

Anyát hiába kérdezte, nem sokat tudott a gitárról. Már itt volt, mikor apádhoz költöztem, vonogatta a vállát; az apja sem nyilatkozott, ingerültté vált, ha Aliz szóba hozta a témát."

A teljes írást ITT olvashatod.