Késő éjszakáig dolgozott, hogy tartani tudja a határidőt, alig aludt néhány órát. Úgy volt, hogy Zsófi a nagyihoz viszi a kicsit, s azalatt kipiheni magát. Hétkor csörgött a mobil, az anyósa lázasan ébredt, Zsófi rémült ábrázattal, eszét vesztve rohangált a lakásban. A kávét zöldségpucolás közben, állva itta meg, őt meg a henteshez küldte, hogy mielőbb felrakhassa főni a húslevest. Segítséget nem fogadott el, menjetek inkább a játszótérre, vette ki a porszívót a kezéből. A kislányt felébresztette az értelmetlen kapkodás zaja, szemét dörzsölve, álmosan kóválygott ki a szobából. Felöltöztette, reggelit adott neki, aztán lesétált vele a folyóhoz.

A rakpart nagy része megközelíthetetlen, a lassan apadó folyó vastag iszapréteget hagy maga után. Úgy tervezték, megetetnek néhány kacsát, de a gyors sodrás miatt a zavaros, sötétbarna víz széléből eltűntek a madarak. A gyerek jókedvűen szökdécsel a férfi mellett, nem tűnik csalódottnak. Ki az a bácsi azzal a bottal, kérdezgeti; egy zöld csónak és a benne ülő horgász felé mutogat. A hatvanas, szalmakalapos férfi néhány perce tolta el mögöttük a megpakolt kerékpárt. A felszerelést és a holmijával kitömött horgászzsákot óvatosan helyezte a frissen festett, újszerű csónak aljára, egyensúlyozva lépett a ladikba. Nem oldozta el a kötelet, a csónakot egy pillanat alatt messzire sodorta volna az ár, így viszont kényelmesen ringatózott a zavaros víz tetején. Közelebb sétáltak, hogy jobban szemügyre vegyék az öreget, addigra már a csali is horogra került, és a vízben ázott a damil.

Tizenegy óra tájban zsúfolt a játszótér. Hogy délután jobban aludjon, a bölcs szülő aktív időtöltéssel igyekszik elfárasztani a gyereket. Ebéd előtt lelkes nagyszülők és életunt apukák gyűjtőhelye a padokkal körülvett, fákkal árnyékolt, néhány méternyi placc: absztrakt, első pillantásra értelmezhetetlen mászókák, két hinta, ütéscsillapító gumilappal fedett talaj, rendezett közterület. A padokról csodás a kilátás a folyóra, a játszótér körül hosszú, széles a gyep, tele apró százszorszéppel. Már-már giccsesen idilli a környezet, a kitartó esőzés után ragyogó és langymeleg a tavaszi délelőtt.

A piacot muszáj útba ejteni, Annabella rajong a jókedvű, harsány kofákért, ámulatba ejti a színes virágokkal, friss gyümölcsökkel zsúfolt, zsibongó tér. Megkóstolja a felkínált epret, beleszagol a bazsalikomba, rákérdez az ismeretlen növényekre. Ha megkérdezik tőle, mi leszel, ha nagy leszel, gondolkodás nélkül vágja rá, hogy kertész. A sarki fagyizó szóba sem kerül, ebéd előtt egyébként is célszerűbb édesség helyett gyümölcsöt venni a gyereknek.

A férfi kezében kis méretű, virágmintás hátizsák meg egy zacskóban alma, baljában rózsaszín roller. Lassú vagy, mint a csiga, neveti ki a kislány; fékezhetetlen lelkesedéssel rohan a játszótér felé, leperegnek róla apja intő szavai. Először a kötélpiramist veszi célba, mire a férfi odaér, a gyerek már a magasban csimpaszkodik. Apa, nézd, kiáltja, fél kézzel kapaszkodva bujkál a kötelek között. A férfi a padon hagyja a gyerek dolgait, a mászóka alá áll, ásítozva bámészkodik.

A teljes írás ITT olvasható.