Elvitték. Az asszony hangja elégedett, hónapokba telt, mire sikerült elintézniük a városházán, hogy kivágják az öreg nyírfát. Korhadt volt, hatalmasra nőtt, attól féltek, jön egy vihar, és a garázsra borul. Órákig dolgoztak rajta, meséli az asszony, fel kellett darabolni, hogy felférjen a teherautóra. Persze egy vagyonba került, de ha megtörténik a baj, a garázst még több pénzbe kerül rendbe hozatni. Fél méterrel a föld felett vágták el a törzset, a talajban maradt részeket bonyolult lett volna eltávolítani, teljesen behálózták az udvart a karomnyi vastag gyökerek.

Gabi émelyeg, ahogy az anyját hallgatja. Nagyjából vele lehetett egyidős a fa, mióta megtudta, hogy halálra ítélték, úrrá lett rajta a szorongás. Hiányozni fog a termetes lombkorona a nyári kánikulában, beárnyékolta a fél udvart, bánni fogjátok, ha dől majd a forróság a betonból, sóhajtja. Egyre csak a fotó lebeg a szeme előtt, amin kétéves kislányként a vékonyka, fehér törzset szorongatja, miközben a kamerába mosolyog. Maga sem érti, miért kötődik ennyire a vén nyírhez, talán csak nehezen viseli, hogy lassacskán semmissé válnak gyerekkora díszletei: a szomszédos játszótér és a kiserdő után ez a fa is a fejlődés áldozatául esik. Néhány hónapja még a ház falának dőlve bámulta a jókora lombkoronát; jólesett megérinteni a durva, kérges törzset, rátapasztani a tenyerét, érezni a lüktető életenergiát, a dolguk után rohangáló hangyákat figyelni. Megölelni nem merte, ha meglátja valaki, még elterjed róla a pletyka, hogy beszippantotta valami spirituális szekta.
Az idősek babonásak, Géza bácsi évekig a szomszéd fekete kandúrját üldözte, amelyik minden délután ott napozott a kertjében. Ebéd után egy szál atlétában és csíkos alsóban cigarettázott a balkonon, csak ha hidegebbre fordult az idő, akkor kapott fölé egy köntöst: gömbölyű pocakja méltóságteljesen tolakodott ki a viseltes ruhadarab alól. A korlátra könyökölt, maga mellé készített néhány közepes méretű krumplit, és kitartóan leste a gyanútlan állatot. Ha megjelent, célba vette, de szemüveg nélkül csak elvétve találta el, a krumpli legtöbbször valaki más kertjében ért földet. A kandúr néha alaposan megvárakoztatta az öreget, aki ráérősen kortyolgatta a feketét, és közben gátlástalanul méregette a kertben gyomláló szomszédasszonyt.

Dóra – Géza bácsi asszonyával ellentétben – vékony és feltűnően csinos. Másfél éve, egy lakótelepi panelből költözött a földszinti lakásba, amit a nagyszüleitől örökölt. Kertészet szakon végzett az egyetemen, bolondul a növényekért, amióta a nagyapja gyengélkedett, ő ápolta a konyhakertjét, a költözés óta pedig szinte minden szabadidejét a zöldségeivel töltötte. Kislánykorától viszolyog a macskáktól, inkább tűrte az öreg kutakodó pillantását, ha cserébe biztonságban érezhette magát a zsebkendőnyi zöldben. Géza bácsi elmúlt hetven, rég kerülnie kellene a felesleges izgalmakat. Nem való már egy ilyen vénembernek a krumplidobálás, veszekedett vele a neje. Az asszonynak erősen szúrta a szemét Dóra üde frissessége és fiatalsága: a lánykorára emlékeztette, a házassága előtti évekre, amikor még utánafütyültek az utcán, és kedvére válogathatott az udvarlók közül. Megmondtam, hogy baj lesz ebből, öntötte el a forró káröröm, amikor egy kora nyári szombat délután az egyik eltévelyedett krumpli telibe találta a lány formás combját. Ne csodálkozz, hogy a köszönésedet se fogadja, öklömnyi kék folt csúfítja a testét; se rövidnadrág, se miniszoknya, idén nyáron a bikinit is elfelejtheti.

A teljes írás ITT olvasható.