Rutinszerű, közös program volt a heti bevásárlás: kedd este, hattól fél hétig. Kevés kivétellel ugyanazon a helyen töltötték fel az otthoni készletet. A közepes méretű boltban ritkán rendezték át a polcokat, könnyedén átlátták a kínálatot. A férje unottan tologatta a kocsit, sürgette, ha válogatott. Láthatóan megkönnyebbült, amint kiléptek az ajtón.
Ezúttal egyedül és korábban érkezik, Bence két napja csak a mosdó ürügyén hajlandó kikelni az ágyból, legyűrte az influenza. A csomagtartóból két szatyor PET-palackot pakol az aszfaltra. Senki sincs az automatánál, mégis negyedórát vacakol a leadással, némelyik flakont a gép többször is visszadobja.
Érzi a pénztárca súlyán, hogy egy darab fémpénz sem maradt benne, pedig a kézi műanyag kosár szóba sem jöhet, még a gyümölcsnek is kevés. A reggeli káosz közepette fel sem merült, hogy apró helyett papírpénzt adjon inkább a gyereknek.
A kabátzsebébe nyúl, ott mindig akad egy kéteurós. Az ajtónál ücsörgő koldus reménykedve figyeli a kezét. Hónapok óta itt gubbaszt, az üzletvezető megtűri, amíg nem zaklatja a vevőket. Előtte a műanyag pohár szinte mindig üres, az emberek lehajtott fejjel sietnek el mellette vagy levegőnek nézik. Csak Klárika sajnálja meg időnként, ha délutános a pénztárban, zárás előtt pakol neki néhány túlérett banánt, máskor két-három kiflit, egy-két karika felvágottat vagy szalámit.
Előkerül az érme a zsebéből, eloldalog a koldus előtt, hogy kiszabadítson egy kocsit. Majd ha végez, a poharába dobja, a visszajáróból is tesz hozzá.
Elsőként a zöldséges polcokat járja körbe: krumpli meg hagyma mindenképp kell, fokhagymából már csak egy fej maradt, brokkolit is visz, most akciós. A koktélparadicsomnak ilyenkor már semmi íze, de a gyerekbe csak azt lehet belediktálni. A műanyag doboz miatt furdalja a lelkiismeret, a vászonszatyrokat megint otthon felejtette, kénytelen lesz hazavinni néhány műanyag zacskót. Valamibe raknia kell a gyümölcsöt, akkor is, ha ezzel rossz példát mutat Hannának. Az avokádót csak havonta egyszer engedi meg magának, a lánya a minap kérdőre vonta, tisztában van-e vele, milyen messziről jön, és mekkora az ökológiai lábnyoma. Akárcsak a mangónak, gondolja, ami legtöbbször még akciósan sem éri meg az árát, mire beérik, megbarnul, dobhatja a kukába. De ha biztosítani akarja a változatos étkezést, nem ehetnek egész télen almát.
Egyszerre nyúlnak a paprikáért. Az idegen kéz durva, a köröm alatt feketére színeződött a bőr. Ahogy megérinti, reflexszerűen rántja vissza a sajátját. A férfi nem figyel rá, a salátát nézegeti. Igénytelen negyvenes, arcát gondozatlan szakáll fedi, a homlokáig húzott kötött sapka alól bozontos szemöldök nyújtózkodik, a kabát és a farmer viseltes.

Teljes novella ITT.