Napok óta tarja magát a januári fagy, egész éjszaka havazott, térdig érő hó borít mindent. Hiába reménykedtek, nem érkezett csapadék az ünnepekre, úgy emlékszik, öt évvel ezelőtt volt utoljára fehér a karácsony. Nórinak elképzelése sincs, hol keresse a hólapátot és a szánkót, talán a padláson kellene megnézni, a garázsban már az elmúlt évben is útban volt. A férje biztosan jobb helyet talált nekik. Marci kettőig iskolában lesz, de amint megírta a leckét, a szánkózással nyaggatja majd, és hóembert akar építeni. A ház előtt is rendet kell raknia, ha letapossák a havat, balesetveszélyessé válik a járda. Nem engedheti meg magának, hogy megsérüljön valaki, és büntetésre kelljen pocsékolnia a pénzt. Amíg nincs kilátásban béremelés, oda kell figyelnie a kiadásokra. Ma este beérik egy hagymás rántottával, ennyi elfoglaltság mellett főzésre aligha marad ideje.

Az éjszaka nagy részét ébren töltötte, a hóesést bámulta az ablakon át, és arról győzködte magát, hogy helyes döntést hozott. Hajnali három volt, mire végre elaludt, ha órákig havat lapátolt volna, sem lehetne fáradtabb. Képtelen elfojtani a sorozatosan rátörő ásításokat. A szóváltásuk óta a férje a nappaliban, a kanapén aludt. Még sötét volt, amikor lejött az emeletről, a férfi akkor már a konyhában téblábolt. Szótlanul, alig fél óra alatt pakolta össze a legfontosabb dolgait. Bár Nórinak szemet szúrt, nem tette szóvá, hogy csak a közepes bőröndöt viszi magával. A többiért majd visszajövök, dünnyögte, ingerülten hadakozott a cipőfűzőjén keletkezett makacs csomóval. Nórinak türtőztetnie kellett magát, hogy ne vegye ki a kezéből. Nem bánta volna, ha mielőbb végez, és túlesnek a kínos jeleneten. Mindjárt ébred a gyerek, és még a tízórai sincs elpakolva, ki nem állhatja a kapkodást, a csúszós utakon ráadásul kész rémálom a közlekedés. Nem szeret ilyen időben vezetni, hagynia kellett volna, hogy Máté vigye iskolába a kicsit.

Alig múlt hét, ilyenkor még csendes a környék, a hófehér táj meghittséget, nyugalmat áraszt. A legtöbb házban most szólal meg az ébresztő, készül el a reggeli, főzik le az első feketét. Nóri görcsösen markolja a kitárt bejárati ajtó kilincsét, hideg levegő árasztja el az előszobát. Megszédül, megint az a furcsa szorongás tör rá, amely az elmúlt hónapokban számtalan alkalommal jelentkezett már. A gyomra szilva nagyságúra szűkül, sűrűvé válik körülötte a levegő, szinte fizikai fájdalmat okoz megtölteni vele a tüdejét. Túl sok a stressz, bizonyára csak egy pánikroham, nyugtatja magát, fogadkozik, hogy újra kezdi a jógát, és a jövőben több időt szán öngondoskodásra.

A szomszéd fordul be a sarkon, talpa alatt ropog a hó. Jókora papírzacskót lóbál a kezében, baljában a pórázt tartja, a kutya engedelmesen kullog mellette. Azt beszélik, igazi mintaférj, hajnalban kel, péksütemény és gőzölgő tea illatával ébreszti a családot, munka előtt iskolába fuvarozza a gyerekeit. Öt évvel ezelőtt költöztek a szemközti házba, a nő akkor volt várandós a második gyerekkel. Meg ne fázz, Nórika, ma különösen dermesztő a reggel, jegyzi meg a férfi, aggodalmasan méregeti a pizsamában ácsorgó nőt, aki dideregve viszonozza a köszöntést, zavartan húzza össze magán a köntöst. A meleg zokni és a bundás papucs sem kínál több védelmet: pillanatok alatt hűlt le a csempe a talpa alatt, mintha tíz centi vastag jégtáblán toporogna. Mosolyogni próbál, de csak egy furcsa grimaszt dermeszt arcára a csípős hajnal. Karnyújtásnyira, a fogason lóg a steppelt télikabát. Helyette a sárga, kötött sálat rántja le s tekeri egy gyors mozdulattal maga köré.