Amióta Laci barátnője kávézót nyitott, az egész iroda a fánkjait teszteli. Reggelente hat ember lesi az érkezését. Egy kis zacskócsörgés, és tizenkét kéz ujjai merevednek meg a billentyűzet fölött. Még melegen, egyenesen a zacskóból kerül a péksütemény a mohó ajkak közé. Bezzeg nekem már a cukormáz látványától is felfordul a gyomrom

Laci elém áll. Alacsony, pocakos, az arca jelentéktelen. Egy darabig méreget, de végül mindig ugyanazt a hülye viccet süti el:
– Hercegnő, ma milyen fánkot nem ennél?
Szánalmas idióta, de a nője fánkját rajtam kívül mindenki szereti.
A kollégák felé fordul, sorolja a napi kínálatot, egymást túlkiabálva licitálnak rá. A legújabb – most éppen pisztáciás – Nikol kiváltsága. Ahogy beleharap, folyik belőle a zöld krém. Megtartom magamnak, hogy mit juttat az eszembe. Érzékeny, mióta gyereket vár. Tömje csak magába a fánkokat és fogja a hormonokra, különleges élmény lesz egy négykilós csecsemőt kitolni magából.
A zacskó ismét az asztalomon maradt. Dühösen nyúlok érte, hogy a kukába hajítsam. Meglep a súlya. Fintorogva nyitom szét, egy lyukas hasú figyel az alján. Két ujjam közé csippentem a papírt, megrázogatom, a fánk egészen a széléig araszol. Csoki illata van. Óvatosan veszem kézbe, körbenézek, az iroda üres, éppen dél, ebédszünet. Lassan a számhoz emelem, beleharapok. Elakad a lélegzetem. A puha tésztán a keserédes csoki: leírhatatlan élmény.
Még sosem voltam Laci nőjének kávézójában. Nem esik útba és messze van. A lány szőke, szép mosolyú, szeme mogyoróbarna. Nem illik Lacihoz. Téblábolok, nézelődöm, úgy teszek, mintha a választék érdekelne. Ketten állnak előttem, hamar sorra kerülök.

– Mit adhatok? – kérdezi a szőke.
– Fánkot kérek – suttogom szégyenkezve.
– Milyet? – billenti oldalra a fejét.
– Csokisat.
– A pisztáciás is isteni – közli. – Vagy ez a cukormázas, nézd milyen csodás rózsaszín!
– Csokisat! – erősítem meg.
– Mennyit?
– Né... hármat. Vagy... legyen inkább öt – sütöm le a szemem.
– Csak három csokis van – sajnálkozik. – Tegyek mellé pisztáciát? Vagy a cukormázasat? Sárga is van meg kék, ha nem szereted a rózsaszínt.
– Ne! – rázom a fejem. – Csak csokisat.
– De csak három...
– Nem baj!

A teljes novella itt olvasható:

Fánk