Kóla, Harlekin
Kóla (részlet)
Reggel hétkor nem veszem fel a telefont, anyám nyolckor újrahív. Beszélgetni akar: most ráér, és annyi mindenről kellene. Dolgozni indulok, már rajtam a kabát. Fontos, erősködik, majd gyorsan hozzáteszi: boldog szülinapot! Már attól zavarban van, hogy fel kell köszöntenie. Nehéz ezt jól csinálni a mi helyzetünkben. Találkozzunk négykor a bisztróban, javasolja. Apád nélkül, csak te meg én.
A bisztró a jövő hónapban bezár. Ha meglátja a cetlit az ajtón, össze fog omlani. Apám itt kérte meg a kezét, az ablak mellett, az ajtótól legtávolabb eső asztalnál. Mondhatni, itt kezdődött az életem. A vén csapos a keresztapám, a fehérre meszelt, csempével burkolt helyiség a szülőszoba, a kockás abrosz anyám alatt a lepedő.
Dél óta esik. Szomorú, ködös derengésbe burkolózik a város. Foltos ablaküvegen keresztül bámulom az utcát, anyám alakja után kutatok. Színes ernyők takarják a rejtőzködő arcokat. Valahol ott van köztük az az ismerős alak, sietős léptekkel közeledik, haja nedves, kabátjáról nagy cseppekben hull a földre az esővíz, piszkos tócsa duzzad a lába körül.
A két novella az alábbi linken olvasható:
