Eperlekvár (részlet)

Odakint zuhog az eső, vadul veri az ablakpárkányt. Pár napja még nyári meleg gyötörte a várost, Zita hitetlenkedve bámulta a hőmérőt, kereken harminc fokot mutatott. A koktélparadicsom és a csilipaprika magabiztosan piroslottak a kaspókban, csak a bazsalikom apró bimbói jelezték, hogy lejárt a nyár ideje.

A hirtelen dolgok görcsbe rántották. Még a reggeli kávé is nehezen csúszott ilyenkor, a vajas-lekváros briós félúton megakadt. Pedig a reggelnek a megszokott módon kell indulnia, különben döcögőssé válik a nap, kétszer fontol meg minden, máskor egyértelmű lépést.

A kávé a gördülékenyebb ébredéshez kell, a briós biztonságérzetet ad, a gyerekkorára emlékezteti. Anya nagy, pöttyös bögrében rakta elé a kakaót, a briós és az eperlekvár a meghitt családi reggelik kihagyhatatlan részét képezték.

Lefőzi a kávét, a péksüteményt kiveszi a papírzacskóból, kistányérra teszi. Tegnapi, kicsit szikkadt, de a jól ismert illat az orrába kúszik, amikor föléhajol. A vaj hideg, nehéz elkenni, darabos marad. Nem törődik vele, türelmetlen mozdulattal simítja rá a lekvárt.

Más ez az íz, szerényebb az élmény: anya lekvárja édesebb volt és illatosabb. Mióta kifogyott a készletből, a kézműves piacon vásárol, sokáig válogat a kicsinosított üvegek között. Az árus szerint saját befőzés, mégsem tudja pótolni az otthoni aromáját...

A novellák a következő linken olvashatóak:

Irodalmi Szemle