Declan AIDS-es, nagyon beteg. Néhány napra kiengedik a kórházból, amit nagymamája tengerparti házában szeretne tölteni, anyja, nagyanyja, nővére és két barátja társaságában. A három nő közt évek óta kimért a viszony, alig beszélnek egymással, a két barát pedig Declanhez hasonlóan meleg, így a feszültség borítékolható.

A cselekmény lassan folydogál, borongós, depresszív a könyv hangulata, amit a múlt történéseinek fokozatos kibontása tesz emészthetőbbé. Egyre több mindenre derül fény a szereplők múltjával kapcsolatban, betekintést nyerünk Declan és nővére, Helen nehéz gyerekkorába, amire apjuk korai halála erőteljesen rányomta a bélyegét. A nagyszülőknél töltött időszak emlékezetes maradt, anyjuk nehezen tette túl magát férje elvesztésén, érzelmileg egyre jobban eltávolodott a két gyerektől. Helen idővel menekülni próbált az elvárásoktól terhes családi kötelékektől, Declan pedig olyannyira tartott az elutasítástól, hogy eltitkolta szexuális irányultságát és betegségét.

A könyv végére lassan megértjük a nők közti rideg viszony okát, az író szép lassan mindenre magyarázattal szolgál. Az együtt töltött néhány nap minden szereplőt próbára tesz, de némiképp feloldja a köztük hömpölygő feszültséget, és rendezi a viszonyokat. Pár lépéssel közelebb kerülnek egymáshoz, megnyílnak, titkokat fednek fel és hibákat ismernek el, ami segít megbocsátani a régi sérelmeket. Declan egyre fenyegetőbb elvesztése közelebb hozza a három nőt egymáshoz. Megcsillan a remény, hogy egy szorosabb, szeretetteljesebb viszony szövődjön Helen és az anyja közt.

A komoly téma ellenére sem tűnt nehéz olvasmánynak a kötet, gyorsan haladtam vele. Declan betegsége, szenvedése pontosan annyi teret kap, hogy tisztában lehessünk állapota és a fennálló helyzet súlyosságával. Tökéletesen teremti meg azt a légkört, amiben a felszínre törhetnek a szereplők frusztrációi, félelmei és szorongásai.

Könnyed stílusa ellenére odafigyelést igényel az írás, tanít és elgondolkodtat, miközben az emberi kapcsolatok buktatóiról mesél. A veszteségélmény közös traumája a szereplőknek, így Declan közelgő halála ismerős démonként kísért köztük. A maguk módján igyekeznek megkönnyíteni és kellemesebbé tenni az együtt töltött napokat, miközben folyamatosan harcolnak önmagukkal, hogy a ház azt biztosíthassa a férfi számára, amire a leginkább szüksége van: egy helyet a számára legfontosabb emberek körében, ahol gondolkodhat, és nyugalomra lelhet. Az öt karakter mindegyike erős személyiség. A tengerparti házban olyan emberek kényszerülnek alkalmazkodást, önfegyelmet, elfogadást tapasztalni és tanulni, akik mindeddig saját nézőpontjaik, elveik alapján élték mindennapjaikat. Hogy ki milyen szinten tudja félretenni az egóját, mekkora áldozatra képes egy szeretett személyért, s mennyire rugalmas, találékony a felmerült nehéz helyzetben, kiderül a könyvből.

Erőteljesen lélektani írásról van szó, ahol leginkább az érzelmekre, a traumák megélésére és feldolgozására helyeződik a hangsúly, a cselekmény mondhatni másodlagos.

Aki szereti a lélektani regényeket, annak mindenképpen ajánlom ezt a könyvet.