Pár évvel ezelőtt, egy nyaralás alkalmával, izgalmas társaság telepedett le a közelünkben. Öt hölgy, jó ötvenesek, teli hömpölygő életkedvvel. Magyarul beszéltek, így akarva-akaratlanul is végighallgattam jókedvű csevegésüket. Gyerekeikről, unokáikról: kinek hogy alakult az élete, mit tanult, hol helyezkedett el, kivel él együtt, hány gyereke született. Hogy véletlen volt-e, nem tudom, de férfiakról nem esett szó.

Amikor első alkalommal láttam meg a hölgyeket, ahogy bikiniben, szalmakalapban, ízléses strandtáskával kivonulnak a partra és helyet foglalnak a nyugágyakon, valami megmagyarázhatatlan jó érzés mellett, egy csepp irigység is a hatalmába kerített.

Szeretek a családdal nyaralni, az év legjobb tíz napját töltjük el ilyenkor együtt, de szívesen kipróbálnám, milyen lehet, ha mindenkit hátrahagyva, néhány felszabadult barátnővel töltődik az ember. Ha nem csak a hivatása és a háztartás feladatait piheni ki, de (akármilyen furcsán hangzik) a családot is. Távol mindentől, pár napig nem kell feleségnek, anyának lenni: szemérmetlen szabadságnak tűnik. Önmagadnak, önmagadért létezel az édes semmittevésben, és semmi mással nem kell foglalkoznod, csak hogy teleszívd magad napfénnyel, mediterrán életenergiával. Nem kell óránként naptejjel kenegetni a famíliát, nem kell résen lenni, hogy a gyerek eleget igyon, nem kell alkalmazkodni senki igényeihez, kívánságaihoz.

Persze, a hölgyeket látva azonnal felmerült bennem a kérdés: vajon hol lehetnek mellőlük a férfiak? A korukból kifolyólag egyértelmű volt, hogy a gyerekek már kirepültek, annak viszont kevés esélyt adtam, hogy mind az öt nő szingli, elvált, esetleg özvegy.

Néhány haverral lazulnak valahol? Vagy éppen egy vállalkozásban gürcölik halálra magukat, hogy a családnak mindene meglegyen? Esetleg kihasználva az asszonyka távollétét… Igen, meglódult a fantáziám, sok minden az eszembe jutott, s ahogy a hölgyeket figyeltem, amint éppen egy angol nyelvkönyvet bújnak a nyugágyon, hatalmas szalmakalap alatt az édesanyjukkal csevegnek telefonon, napoznak, szundikálnak, vagy elégedett mosollyal, csuromvizesen sétálnak ki a hullámok közül, elöntött a szomorúság. Hirtelen rádöbbentem, hogy talán egyetlen olyan nőt ismerek a környezetemben, aki gond nélkül megengedhetne magának egy ilyen kiruccanást. Akinek a férje nem háborodna fel mélységesen, hogy a neje külön utakra vágyik. Mert valljuk be őszintén, kevés férfi értékeli az efféle ötleteket.

Leggyakrabban még magunknak is szégyelljük bevallani, hogy jólesne időnként egy kis család mentes kikapcsolódás. Kényelmesebb elhitetni magunkkal, hogy nincs szükségünk énidőre. Hogy minden időnket csodás párunknak, imádnivaló gyerekeinknek, hivatásunknak, háztartási teendőinknek szentelve kerek az életünk. Egyébként is: hogy jövünk mi ahhoz, hogy a családi kasszából egyedül magunkra költsünk ekkora összeget?

Aztán az élet váratlanul elénk csúsztatja példáját annak, hogy másként is lehet, és magunk sem értjük, hirtelen miért kedvetlenedünk el.

Az ember (nemtől és kortól függetlenül), élvezettel birtokol. Szereti azt érezni, hogy a másik, ha lehorgonyozott mellette, egyedül az övé. Nem esik jól, hogy időnként máshol és másokkal is töltene némi időt. Még akkor sem szívesen enged a párjának szabad utat, ha már nem a lángoló szerelem táplálja a ragaszkodást.

De nem szabad elfeledni, hogy a szeretet nem szorít korlátok közé és nem uralkodik rajtad. Pont ellenkezőleg: szárnyakat és szabadságot ad. Akkor vagy a jó kapcsolatban, ha úgy érzed, több leszel általa. Ha megfoszt önmagadtól, ha nem engedi megélni az álmaidat, egyértelműen rossz helyen ragadtál!

Szeresd magad annyira, hogy odafigyelsz a belső hangra!  Szeresd magad annyira, hogy nem teszed másoktól függővé a boldogságodat! Élvezd az egyedül töltött időt! És legfőképpen: merd vállalni az igényeidet, vágyaidat!