Ha elhagynak, az fáj. Ha a férjed hagy el, az még inkább fáj. Ha áldozatot hozol egy kapcsolatért, ha rengeteg energiát fektetsz bele mégis véget ér, az kimondhatatlanul fáj.

Chloéval pontosan ez történik. Férje elmegy, és magára hagyja őt két lányukkal. Mindezt egy másik nő miatt. Chloé pedig képtelen a megbocsátásra. Egyelőre… Pokolian szenved, neheztel, nem érti, miért pont vele történik mindez. Miért pont őt hagyta el a férje, hiszen mindent megtett azért, hogy ez a házasság működjön. A férfi döntése villámcsapásként éri. Utólag visszagondolva persze összeáll a kép, mert bizony voltak jelek. Régóta ott voltak a jelek, csak Chloé nem akarta látni őket, mert elképzelni sem tudta, hogy a férje megtenné: hogy képes volna rá azok után, hogy Chloé évekig mellette állt és támogatta.

De a döntéseink ritkán szólnak mások cselekedeteiről. Jó esetben rólunk szólnak.

Chloé apósa pontosan erre szeretne rávilágítani, amikor menyét és unokáit vidéki házukba viszi néhány napra, s váratlanul kitárulkozik a nő előtt. Chloé nem hisz a szemének: a zárkózott, családja körében nem túl népszerű férfi hirtelen átváltozik valakivé, akit kedvelni, sőt, szeretni lehet. Akivel érdemes heti egyszer együtt ebédelni, és beszélgetni egy jót. Chloé megismer egy másik férfit, aki képes volt úgy szeretni egy nőt, ahogy a feleségét sohasem. Egy nőt, aki mellett kiteljesedhetett volna, aki mellett önmaga lehetett. De hiába tette elé az élet a mindent elsöprő nagy szerelmet negyvenévesen, nem volt elég bátorsága hozzá, hogy felvállalja ezt a kapcsolatot. Bujkált, titkolózott évekig, ingázott két élet között, csak hogy megfeleljen a társadalmi elvárásoknak. Mert a családot elhagyni bűn. De tényleg az? És megéri vajon: feladni a nagy szerelmet a megszokott, de cseppet sem boldog családi élet miatt? A férfi úgy érzi hibát követett el, a helytelen utat választotta.

Ezt próbálja megértetni a menyével, bár Chloé először azt gondolja, apósa a fiát próbálja védeni, és menye bocsánatáért kampányol. A férfi arra próbál rámutatni, hogy nem mindig rossz döntés az, amely fájdalmat okoz. Hiszen a szakítás után van tovább… megvan rá a lehetőség, hogy egy fiatal nő új életet kezdjen. Egy sokkal szebb és boldogabb új életet.

Hogy Chloé végül megbocsát-e a férjének, s hogy megbékél-e annak döntésével, az számomra nem derült ki a könyvből, de azt gondolom, nem is lényeges. A könyv értékét sokkal inkább ez a különös szerelemi történet jelenti, ami sok ponton elgondolkodtat a férfi-nő kapcsolatokat illetően.

Az írónő igyekszik felnyitni az olvasó szemét: ideje megértenünk, hogy hiba a társadalmi elvárásoknak, a szomszédnak, a szüleinknek vagy bárki másnak megfelelve élni!

Anna Gavalda könyve nem csak egy kellemes nyári olvasmány, bár annak is kiváló. Sokkal több ennél: egy regény a döntéseink súlyáról. Meg kell értenünk, hogy ez a súly a mi vállunkra nehezedik, nekünk kell cipelni egy életen át. Engedjük meg magunknak a boldogságot, hogy életünk végén ne kelljen azt éreznünk: bár megtettük volna! Bár felvállaltuk volna! Bár mertünk volna bátran dönteni!

Egyedül rajtunk múlik: a mi életünk, a mi döntésünk, a mi boldogságunk!