Irány Szibéria

A hatvanas éveiben járó narrátor (az Átkozom az idő folyamát és a Férfiak az én helyzetemben c. kötetek főhősének, Arvid Jansen édesanyjának) visszaemlékezése gyerekkorára és fiatal felnőtt éveire. Egy mély testvéri kapcsolat, ahol a két gyerek leginkább egymásból merítkezik, ha szeretetre, megértésre vágyik, támogatásra szorul. Jesper, a bálványozott báty mindig ott van, ha szükség van rá. Vakmerő és kalandvágyó, nem törődik az apai szigorral, harcra kész, mikor a németek bevonulnak az országba.

Gyerekkoruk csínytevésektől színes, miközben mindketten külföldi országokról álmodoznak: a kislány Szibériába, a fiú Marokkóba vágyik. De kitör a háború, az álmok szertefoszlani látszanak, az élet megváltozik. Bár a kislány évfolyamelső, a szülők úgy döntenek, nem folytathatja az iskolát.

A két gyerek rideg családi környezetben nevelkedik. Az anya fanatikusan vallásos, mégis kegyetlen, az apa gyenge, fejet hajt felesége akarata előtt. Jesper végül Svédországba menekül a nácik elől, a lány sem marad a szülői házban, egyedül próbál boldogulni. A család szétesik...

Az Irány Szibéria visszahozta számomra azt a Pettersont, akit a Lótolvajokban megismertem, s akit hiába kerestem A férfiak az én helyzetemben c. regényben.

Csodálatos történet, lassú, mégis magával ragadó stílus. Nagyon szerettem ezt a regényt, a szabad, lázadó Jesper és öntörvényű, mégis ragaszkodó húga karaktere is kedvemre való volt. Az író egyszerű, hétköznapi történéseken keresztül mutatja be hőseink életét, a kötet mégis könnyedén beszippantott, a végig jelen lévő, vibráló feszültség kíváncsivá tett. Kimagasló írás.

Átkozom az idő folyamát

Arvid Jansen válófélben, anyja haldoklik. A helyzet drámai. A regény jelen és múlt történéseit tárja elénk. Egy rideg, elutasító anya-fiú kapcsolat áll a központban, Arvid házasságáról nem sok szó esik. A 37 éves férfi teljesen elveszett, összezavarodott. Képtelen kezelni anyja betegségét.

Arvid karaktere, akit a Férfiak az én helyzetemben c. Petterson regényből már ismertem, másodjára sem lopta be magát a szívembe, a férfi éretlen, szeretethiányos, sérelmekkel teli alakja kiábrándító volt a számomra. Próbál az asszony segítségére lenni, de maga sem tudja, hogy közeledjen ahhoz a nőhöz, aki soha nem engedte igazán közel magához. Arvid visszaemlékezései gyerekkorról, szerelemről, felnőtté válásról, később megbánt baklövésekről árulkodnak. A regény odafigyelést igénylő olvasmány, időnként bizony elvesztem jelen és múlt között.

Jó döntésnek bizonyult egymás után olvasni a két kötetet, az anya múltjának tudatában még érdekesebbnek ígérkezett a regény. Petterson jól indít, szépen ábrázolja az érzelmi viszonyokat. Az Irány Szibériából visszakacsintó dolgok ráadásul azt az illúziót keltették bennem, hogy ismerem az asszonyt, aki az első oldalakon halálos betegségével szembesül. Anyai szerepében nem tudtam megkedvelni, leginkább fiához való rideg viszonyulása zavart. Próbáltam megfejteni, miért is vált azzá, aki, de Arvidhoz való viszonyára nem kaptam magyarázatot. A másik három fiú fontos az anya számára, csupán Arvid lóg ki a sorból. Érthető módon bántja ez a kirekesztettség, kétségbeesetten próbálja magára vonni anyja figyelmét, de csupán szeretetmorzsák jutnak neki. Felnőtt, családos férfi létére éretlen személyiségnek éreztem, aki képtelen leválni az édesanyjáról. Szánalmat keltett bennem tehetetlensége.

A két regény közül kimagasló az Irány Szibéria. Az Átkozom az idő folyamát c. regény kevésbé kötötte le a figyelmem, bár a Férfiak az én helyzetemben c. kötetnél sokkal jobban tetszett. Úgy tűnik, ez a férfiatlan férfiszenvedés, azaz Arvid lelki vívódásai, határozatlansága, elveszettsége nincs jó hatással rám, mondhatni idegesít.

Kijelenthetjük, hogy Petterson tehetsége megkérdőjelezhetetlen, de lenyűgöznie neki sem sikerült minden alkalommal. Meglátjuk, az egyetlen egyelőre olvasatlanul maradt, magyarul is megjelent regénye (Megtagadom) milyen irányba billenti majd a mérleget.