Szerető leszek
Szerető leszek.
Étlen hagylak,
ha kedvem úgy akarja.
Máskor te hagyod parlagon ölem,
ha ölelni fáradt kar nem akar.
Hűs közönyt lök felém bús tekintet,
s én legyintek kínra, bajra:
Kéri majd, ha igazán akarja.
Reggel mohó mozdulattal ébreszt,
s ránt akarata testmelegébe vissza.
Zajos gyötrelemmel becézi
combom közt a lusta vágyat.
Árnyékkontúrját maszatolja,
s fesztelen tolja egyre beljebb
a határként szabott gyenge vonalat.
Indulattal szerzi meg a szót,
mi szelíden trágár,
vagy kézlefogva követel,
ha kell.
Megkap mindent, amit csak akar:
hozzáértőn, ügyesen, hamar.
S mire eszmélnék tenni mit lehet,
hajnalkacajba veszve rég
szerető leszek.
Megszakad az éjjel
A kéz hajamba túr.
Államon simít,
nyakamra téved,
s amint csúszik egyre lejjebb,
engedelmes bájjal követi
az éhes tekintet.
A vágy mohó.
Forró kéjbe fullad,
míg a hát ívén játszanak
a pajkos, fürge ujjak.
Ajka meg-megrándul,
a test hosszasan kérlel,
mígnem szabadul a sóhaj,
s megszakad az éjjel.
Rólad álmodom
Rólad álmodom.
Hullámzó képek hívnak,
alámerülök.
Széttárt karokkal terelem
a holnapot.
Szürke homokba taposok
gyorsan múló, alig-nyomokat.
Ujjaid játéka,
ránduló ajkamon,
leheleted,
rezdülő vállamon.
Kéz markol,
sóhaj tör utat,
simít és fenyít,
sok mohó mozdulat,
s a hangulat:
vágy
és
félelem,
félelmetes vágy,
vágyott félelem,
ahogy
kacagva,
dalolva érkezel.
Kész szavakból alkotott,
értelmetlen mondatok
kapaszkodnak fel
a hátamon,
ahogy arcod lassan
felkínált testemre borul,
s (kis)halálig üldöz,
a tőrbe csalt
fájdalom.
Ne mondj nemet!
Ne mondj nemet!
Rám soha!
Ha álmatlan is az éjszaka,
menekülnél,
de nincs hova.
Ha szégyened gyarló és mostoha
s szétfolyik a lét nyoma…
Ne mondj nemet!
Rám soha!
Mint szádban az édes falat
elomlok lassan, s szétszalad
az élet íze nyelveden.
Vagy keserű lesz, és idegen?
Bár léptem feléd tétova:
Ne mondj nemet!
Rám soha!
Csendemtől félve,
napnyugtát várva,
majd rohanva haza vacsorára
hol nyers szóval most is
kérdőre vonlak:
Mit tettél, kivel,
s hogyan lesz holnap?
Ha remeg is a kéz,
dühödt a mosoly
és hamis vádam ostoba:
Ne mondj nemet!
Rám soha!
Eszméimre, álmaimra,
kétségeim halk szavára.
Félelmemre, haragomra,
féltve őrzött titkaimra:
Ne mondj nemet,
csak fuss tova!
De ne mondj nemet!
Rám soha!
