– Korizni ebben a melegben? – hüledezett Tina, de Pannit sem a tavaszra emlékeztető időjárás, sem barátnője ellenérzetei nem tudták eltántorítani. Péntek volt, és az utóbbi hetekben minden péntek délutánt a jégpályán töltöttek. Jólesett a friss levegő és a mozgás, s mire elfáradtak, a terepet meghódították a hokisták. A lányok nem siettek haza, forró teát szorongatva figyelték, ahogy a srácok a korongot ütik.
  – Legalább nem lesz okod azon aggódni, hogy megfázol – vágott vissza Panni. – Ne csináld már, tudod, hogy nem hagyhatom ki! Muszáj látnom! Nem bírok ki még egy hetet.
  – Majd nézegeted a suliban – érvelt Tina.
  – Ugyan már! Mi az a néhány megvillanás ehhez az egyórányi gyönyörködéshez képest?
  Tina végül beadta a derekát, tudta, hogy felesleges minden érv, barátnője csökönyös, mint egy szamár. Na és szerelmes. Talán jobban is, mint kellene. Somogyi tanár úr sármja ugyan még mindig hatott, de Panni gyorsan rájött, hogy rajongása teljességgel hiábavaló. Klassz, hogy ő tanítja a matekot és megszakadt Ördög terrorja, változatlanul isteni látványt nyújt a tábla előtt, remekül magyaráz és az embernek tényleg kedve támad a számokhoz, de ebből ennél többet úgysem lehet kihozni.

  Két héttel ezelőtt, a menzán figyelt fel Botondra, aki nem különösen jóképű, mondhatni teljességgel átlagos, de egy jégkorongzseni. Panni pedig mindig is imádta a hokit, apával minden meccset végignéznek a tévében, és már csak idő kérdése, hogy végre egy mérkőzésre is eljusson. Na, nem apával, az nagyon ciki volna, helyette inkább Tinát próbálta rábeszélni, csak valahogy nehezen állt kötélnek. Neki a kézis pasik jönnek be, szerinte a hoki túlságosan durva. Még hogy durva! Inkább férfias.
  Estére visszaesett a hőmérséklet, javult a jég minősége, nem kellett attól tartani, hogy a hokis srácok távol maradnak a vizes felület miatt. A lányok jókat nevettek és nagyokat estek, közben Panni egy percre sem veszítette szem elől a bejáratot, alig bírta kivárni, hogy Botond felbukkanjon. Nagy örömére, a szokásosnál korábban érkezett. Egyedül volt, fáradhatatlanul rótta a köröket, könnyedén siklott a jégen, a lányok a palánknak támaszkodva, irigykedve figyelték. Közben megvitatták Somogyi tanár úr új ingét, ami szokás szerint ismét kifogástalanul állt rajta; s arra a következtetésre jutottak, hogy valószínűleg nő van a dologban.
  Amikor Botond a kapuhoz siklott és lelépett a pályáról, Panniban meghűlt a vér. Már az is fura volt, hogy egyedül érkezett, most meg fogja magát, és elmegy. Az nem lehet, hogy elmarad az edzés, ennyire nem szúrhatnak ki vele az égiek! Kétségbeesetten pislogott a barátnőjére, aki tanácstalanul vonogatta a vállát. Botond eltűnt a fabódék között, majd egy tízpercnyi feszült és csalódott várakozást követően, egy gőzölgő műanyag pohárral bukkant fel ismét. Megállt a palánk mellett, ráérősen nézelődött. Panni megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy a fiú csak megszomjazott.
  – Azt hiszem, a szívszerelmed bennünket bámul – jegyezte meg kisvártatva Tina.
  Panni lassan oldalra fordult, és tekintete találkozott a fiúéval. Határozott, érzelemmentes szempár nézett vissza rá, Panni libabőrös lett attól a néhány pillanattól. Na, most majd megmutatja ennek a jéghercegnek, hogy kivel van dolga! Néhány erőteljesebb lökéssel lendületbe hozta magát, aztán lazán perdült egyet. Panninak minden esélye megvolt rá, hogy elkápráztassa a fiút: hatéves kora óta otthonosan mozgott a pályán, ezt a kis manővert pedig már szinte tökélyre fejlesztette. De a jégen heverő cukorkapapír áthúzta a számításait: Panni egy szemvillanásnyi idő alatt a földön találta magát. Most aztán alaposan beégett Botond előtt, dühöngött. Hol a fenében van már Tina? Meddig kell még a hideg jégen fetrengenie? Észre kellett vennie a balesetet, s már rég a segítségére kellett volna sietnie! Tina nem volt sehol, helyette Botond bukkant fel.
  – Segíthetek? – kérdezte előzékenyen.
  Panni tétován nyújtotta a kezét. – Köszi – mondta fülig pirulva.
  – Ezt még egy kicsit gyakorolni kell – okoskodott Botond egy pimasz vigyorral a képén.
  A lány már nyitotta a száját, hogy elmagyarázza mi is történt valójában, de aztán meggondolta magát. Higgyen ez a beképzelt hólyag, amit akar, ő aztán nem fog mosakodni!
  – Meghívhatlak egy teára? – kérdezte a fiú. ­– A nagy ijedtségre.
  Panni elgondolkodott, oldalra billentett fejjel fürkészte jégherceg arcát, végül igent mondott. Tény, hogy nagyképű egy kicsit, de melyik sportoló nem az?
  Tina végre előkerült és sajnálkozva közölte, hogy most hívta a bátyja, a kutyát orvoshoz kell vinni, mert egész nap nem volt hajlandó enni, úgyhogy neki mennie kell.
  Míg a bódé előtt sorakoztak a forró italra várva, Botond elmesélte, hogy bizony az aznapi edzés elmarad, a többiek elégedetlenkedtek a jég minősége végett; amit persze a lány egy cseppet sem bánt. A tea után siklottak még néhány kört, Boti lelkiismeretesen szorongatta a lány kezét, nehogy újra hanyatt vágódjon; Panninak pedig valahogy már nem tűnt olyan fontosnak, hogy a fiú tudomására hozza, hogy neki valójában nagyon is jól megy a korizás.
  Aznap este Pannit végre Botond kísérte haza.