Kényszer

 Megtépázva
hagytalak magadra,
Bámulva vágyadat,
kacagva kínodat,
bár remegő ajkad
 oly mohón
tapadt volna még
gömbölyű mellre,
feszülő nyakra,
hogy miért is
gerjesztett haragra
magam sem tudom.

Néztelek
földhöz tapadva,
kíméletlenül,
várva ahogy
a néma test
lábaim elé roskadni
kényszerül.


Hazudozó

Másnak lát, mondja,
kit irigyel az átlag.
S teríti rám nyomban,
 a menyasszonyi fátylat.
Arának akarna,
kecsegtet jó szóval,
éberségem mérgezi
olcsó altatóval.
Mutatná az utam:
mikor merre menjek,
kinek kérdésére
hogyan, s mit feleljek.
Kérés nélkül festi,
testemre a féltett,
lényemnek kijáró
tiszta álomképet.
De tőle mit is várnék,
minden szaván csomó.
Rég tudni vélem,
csak egy hazudozó.