Ez a könyv már csak azért is különleges a számomra, mert talán az egyetlen olyan olvasmány, amelyhez a film megnézése után kaptam kedvet. Általában fordítva történik: elolvasom a könyvet, majd ha emészthetőnek találom, megnézem a belőle készült filmet is.

Nem tudom, milyennek láttam volna Gatsbyt, ha a képzeletemre kell hagyatkoznom. Valószínűleg jóképűnek és magabiztosnak, aki mindig kifogástalanul ápolt, és akin tökéletesen áll a frissen vasalt öltöny. Ezúttal nem volt szükség a fantáziámra, mert DiCaprio végig ott volt velem, remek választás Gatsby szerepére, visszagondolva a filmre, tökéletesen személyesíti meg a karaktert.

Az 1920-as évek Amerikájában a felső tízezer világa nagyzoló és gátlástalan. Gatsby ennek a világnak egy különleges és rejtélyes figurája. Fiatal kora ellenére hatalmas vagyonnal rendelkezik, rejtőzködő, zárt egyénisége találgatásokra ad okot. Gatsbyt igazából senki sem ismeri, s a szerző nekünk sem ad rá módot, hogy közelebb kerüljünk hozzá. Homályos utalásokat olvashatunk csupán a férfi múltjáról és származásáról, amivel az író mindössze azt szeretné világossá tenni a számunka, hogy Gatsby sokáig nem az a férfi, aki egy gazdag, magasabb osztálybeli nő szerelmére méltó lehetne. Annyi biztos, hogy egy senkiből kapaszkodott fel és tett szert hatalmas vagyonra – ki tudja miféle eszközökkel –, és megismerkedésük óta őrülten szerelmes Daisybe.

Bár sokan veszik körül, Gatsby magányos, nincsenek barátai. Háza fényűző estélyek színhelye, rengeteg pénzt költ számára jelentéktelen emberek szórakoztatására abban a reményben, hogy egy nap végre Daisy is felbukkan a vendégek között. Az álarc mögött még mindig egy elvakult kamasz, aki sok munkával és hatalmas türelemmel próbálja visszaszerezni élete nagy szerelmét. Miatta építette a birodalmát s gyűjtötte az irreálisan nagy vagyont, amivel bizonyítani szeretné, hogy bárki másnál többet képes nyújtani neki. Kétségbeesetten igyekszik méltó lenni ennek az elkényeztetett, nagyvilági nőnek a szerelmére, mert elvakultan hiszi, hogy Daisy sosem szeretett mást rajta kívül. De Daisy beleszületett a gazdagságba, számára a fényűzés olyan természetes, mint a reggeli ébredés, hozzászokott a férfiak rajongásához. Hamar rádöbbentem, hogy ezt a nőt nem lehet elbűvölni. A maga módján talán szereti Gatsbyt, de ragaszkodása erőtlen és rövid életű.

Fitzgerald különleges karaktert alkotott: szívszorító Gatsby naiv rajongása, zavarodottsága és reményvesztettsége, ha Daisy csak egy pillanatra is kedvetlennek és elégedetlen tűnik a társaságában. Hiába a hatalmas vagyon, a megnyerő külső, Gatsby mégis érezhetően fél attól, hogy kevés lehet a nőnek.

Ebben a kisregényben igazzá válik a mondás, hogy a pénz nem boldogít. Hűtlen és féltékeny gazdagok állóvizébe zuhan egy váratlan kőtömb, ami hullámokat kavar, és tovasodorja a bár unalmas, de látszólag felhőtlen napokat. Miközben Fitzgerald eleven, színes képet fest a felső tízezer életéről – ami számomra inkább volt visszataszító, mintsem kívánatos –, egy tragikus kimenetelű, lassan bontakozó történetet mesél el, melyben izgalmas módon kapcsolódnak egymásba emberi sorsok, s teljesül be szereplőinek végzete. S bár fájdalmas a felismerés, a könyv végére rá kell döbbennünk, hogy így vagy úgy, de a legnagyobb szerelemnek is vége szakad egyszer.