Nagyjából egy évvel ezelőtt a kocsijában ültem, rádiófelvételre utaztunk. Személyesen akkoriban még alig ismertük egymást, bár régóta bennem volt egy megmagyarázhatatlan érzés, hogy nekünk valami dolgunk lesz egymással. Bejött a megérzésem: januárban, a második regényem könyvbemutatóját együtt…
Felnőtt játékainkMellkasodnak feszülök.Ölelhetnélek,de én makacsul tollak magamtól el.Taszítalak,míg ujjam nem érint már puha bőrt,nem érez lassan gördülő izzadságcseppet,testmeleget, szapora szívverést.Hogy simulnék,sejtened sem szabad.Az ágyad alá bújvavedlem le nedves kígyóbőrömet.
Berci akkor szeretett belém, amikor kisegítettem a büfénél, mert kiderült, hogy a megmaradt zsebpénzéből már nem jön ki még egy sonkás szendvics. Láttam rajta, hogy nagyon zavarban van: a büfés néni már nyújtotta felé a kaját, ő meg hiába számolgatta az apróját, csak nem volt elég. Rengetegen…
Felpakolva érkeznek a medencéhez. A férfi vállán kitömött strandtáska, hóna alatt törölköző, egyik kezén egy három év körüli gyerek, a másikat egy hatéves szorongatja. A nő fején feltűnő kalap, szemén hatalmas napszemüveg, amitől nevetségesen rovarszerű az arca, a lenge nyári ruha áttetsző, átsejlik…
Toscana varázslatos vidék. Gabinak mindig is az volt az álma, hogy egyszer Itáliában élhessen. Megbabonázták a verőfényben pompázó domboldalak, a virágba borult, mediterrán hangulatú kertek, a kőházak zsalugáteres ablakai, az azúrkék tenger. Elbódította a hatalmas agyagcserepekben pompázó rozmaring…
A világ, amiben élünk, valahogy sosem tűnik elég jónak. Mind romlottabbnak látjuk, értetlenül figyeljük, hová, milyen irányba tart, s nemegyszer érezzük azt, hogy a vesztébe rohan. Van, aki kimondja, van, aki nem ejt róla szót, mégis mindannyian egy „szép új világ” után vágyakozunk.
De milyen is…
Játékaid ujjaim közttalálnak utat,gyarló kornak hitványvallomása vagy.Arcodra ha vágy feszül:váddal dacol a kín,keresztjét hordja a bűn,lenni készül az este.Lassuló testeszékemre csuklik,kézzel gyűrt álmomlázas homlokomra hull.