Játékaid ujjaim közt
találnak utat,
gyarló kornak hitvány
vallomása vagy.
Arcodra ha vágy feszül:
váddal dacol a kín,
keresztjét hordja a bűn,
lenni készül az este.
Lassuló teste
székemre csuklik,
kézzel gyűrt álmom
lázas homlokomra hull.

Hátamnak feszül a végtelen,
valósággá szűkül a pillanat,
képtelen tetteim
szavakkal hadakoznak,
ha fény villan a vaknak,
és remény a fuldoklónak:
Lobbanni készül bennem a lét.

Gyámoltalanul sorolom a mostba
vibráló alakjaimat,
kételyek növekvő csodája vagyok.
Zavaros impulzusodként
tapadok bőrödre,
veled utazom estébe szaladó,
talpadra simuló napjaidon.
Ott vagyok mindig és mindenütt,
ha sóvár tekinteted engem idéz.