Toscana varázslatos vidék. Gabinak mindig is az volt az álma, hogy egyszer Itáliában élhessen. Megbabonázták a verőfényben pompázó domboldalak, a virágba borult, mediterrán hangulatú kertek, a kőházak zsalugáteres ablakai, az azúrkék tenger. Elbódította a hatalmas agyagcserepekben pompázó rozmaring keserédes illata, megérintette a macskakövekkel kirakott, szűk utcácskák romantikája.
  Tizenkilenc évesen járt először a városban, és az az augusztus Gabi számára végzetesnek bizonyult. Nemcsak az olasz vidéki életbe szeretett bele azonnal, de egy jóképű, olasz fiú is rabul ejtette a szívét. Kétség nem fért hozzá, hogy Itáliában kell folytatnia az életét. Elhatározásától sem az anyja kétségbeesett tekintete, sem az apai féltés nem tarthatta vissza. Amikor három év múlva igent mondott Niconak, Gabi végleg Itáliába költözött. Úgy érezte, végre hazaérkezett: remekül szót értett a fiú népes családjával, s mivel ő maga is temperamentumos személyiség volt, tetszett neki a hangos, olasz mentalitás, könnyen alkalmazkodott az ottani szokásokhoz. Hónapokkal később viszont, egészen váratlanul meglepte a honvágy, s kíméletlenül kínozta azóta is.

  Délután egy óra van, Gabi az ablakban könyököl, gondolatai messze járnak, gyerekkori emlékeket idéznek. Az utcák kihaltak, telik a délutáni szieszta, az olaszok a hálószobáikba húzódtak: szundikálni, szeretkezni. Gabi képtelen volt hozzászokni a semmittevéshez az évek során, nyughatatlan, energikus természete folytonos ténykedésre motiválta. Pihenés helyett legtöbbször a szőlővel borított domboldalban tett hosszabb-rövidebb sétákat, miközben vágyakozva gondolt szülővárosára, ahol ilyenkor is pezseg az élet.
  Már csak egy hét, és hazautazik végre a szüleihez. Ahogy közeledett az indulás ideje, egyre gyakrabban idézte fel a gyermekkori nyarakat: nagyi hatalmas házát, az udvart árnyékba borító hórihorgas diófát, hátul a hosszú, téglalap alakú kertet. Rendszeresen töltötte vidéken a nyári szünidőt. Apa fuvarozta minden reggel, Gabi ki nem állhatta, hogy hajnali hatkor kellett kelni, és nagyival az elsők közt sorakoztak a boltban. Drága nagyi! Imádta a felvágottat és a metélőhagymás sajtkrémet, friss kiflit is vettek mellé: ropogós volt és illatos. A kertben szedtek paradicsomot, paprikát, újhagymát, és egy hatalmas tányérra karikázták fel. Ma is látja maga előtt, ahogy nagyi kézzel szórja rá a sót, aztán egy gyors mozdulattal összekeveri, hogy mindenhová jusson. Gabinak a füstölt szalonna volt a kedvence, ott lógtak a hasábok a kamrában, vaskampókkal egy hosszú rúdra akasztva.
  Szerette nagyi világát, mert az egész napot a szabadban tölthette. Leggyakrabban a kertben múlatta az időt: megcsodálta a mák bólogató virágait, gyönyörködött a fehéren sorakozó kardvirágokban, megmászott  minden cseresznye- és körtefát. Az a hatalmas, ház mellett magasodó diófa volt az utolsó kihívás, de persze végül azt is meghódította. Nagyival délben aprócska asztalt állítottak alá és kettecskén, jóízűen megebédeltek. A nagymama ebéd után rendszerint lepihent, Gabi pedig a diófa árnyékában olvasott. Fáradhatatlanul bújta a csíkos és pöttyös lányregényeket, s közben a mindent elsöprő, nagy szerelemről álmodozott.
  Mikor nagyi meghalt, a házat lebontották, a diófát is kivágták. Egy rokon épített modern, kétemeletes épületet az udvaron. Egyedül a kert őrizte meg a régi formáját, bár a gyümölcsfák és a szelíden bólogató mákvirág helyén most krumpli és sárgarépa terem.
  Gabi nehezen viselte, hogy lerombolták a gyerekkorát. A szülei lakása is megváltozott mióta elköltözött, átalakították az egykori lányszobát, lekerültek a poszterek a falról, kicserélték a bútorokat.
  A közeli játszópark sem a régi már, pedig tizenkét évesen ott kapta az első, szégyenlős puszit egy osztálytársától, aki őrülten szerelmes volt belé. Eltűntek a színes hinták, csak egy nagy, füves terület maradt az egykori mászókák helyén. Pedig csupán néhány kényelmes pad kellene, és olvasgatni, randevúzni még így is tökéletes lenne.
  Ha egy hét múlva végre ismét hazatér, egészen biztos, hogy felkeresi a gimnáziumot, és a hatalmas, régi épület előtt felidézi majd kamaszkora legszebb éveit. De jó is volna beülni az osztályterembe, végigsétálni a hangos folyosókon, ráérősen a kopott, telekarcolt korlátnak támaszkodni, ahonnét annak idején kábultan bámulta élete első nagy szerelmét!
  Szed egy csokor hófehér kardvirágot a kertben és kimegy nagyihoz a temetőbe, elmeséli, hogy bizony összejött a toscanai álom, de mit ér az egész, ha ugyanúgy vágyakozik. Bár élhetne még a nagyi! Ő biztosan megértené, mennyire hiányzik anya túrós-, meg almás rétese, a szomszédokkal csevegős kora esték, a tábortűz és a szalonnasütés. Hogy alig bírja kivárni a péntek estét, mikor végre felszállhat a gépre. Jólesően melengette a gondolat, hogy esténként ott ül majd megint a balkonon anyával, és beszívja a bódító leander illatot. Együtt gyönyörködnek a csillagokban, és megszámolnak minden felettük elhúzó, vörös fénnyel villogó repülőgépet. Pontosan úgy, ahogyan az egyetemi évek alatt, a vizsgaidőszak idején tették, amikor Gabi a könyveit bújta, anya pedig keresztrejtvényt fejtett a gyenge lámpafénynél, ami mágnesként vonzotta a bogarakat. Nevetve csapkodták őket a műanyag légycsapóval. A kaktuszai most is csodaszép, színes virágokba borultak a falra erősített polcokon; anya a minap küldött pár fotót.
  Már csak egyetlen hét és visszalophat egy darabot a múltból a jelenbe. Magyar bort ihat és igazi, magyaros lecsóval tömheti tele a hasát. Az anyanyelvén beszélgethet a régi szomszédokkal, meglátogathatja a barátnőjét. Hiszen mióta Itáliában élt, éjszakánként leggyakrabban a hazai hangulatról álmodott.