Felpakolva érkeznek a medencéhez. A férfi vállán kitömött strandtáska, hóna alatt törölköző, egyik kezén egy három év körüli gyerek, a másikat egy hatéves szorongatja. A nő fején feltűnő kalap, szemén hatalmas napszemüveg, amitől nevetségesen rovarszerű az arca, a lenge nyári ruha áttetsző, átsejlik rajta a ciklámen bikini. Tekintete szabadon maradt nyugágy után kutat, de úgy tűnik, mind foglalt.
  – Mondtam, hogy korábban kellett volna kelni, tíz órakor már minden tele van emberrel – zsörtölődik. – Igazán lejöhettél volna, hogy lefoglalj nekem egyet, ahogy minden férj teszi!
  A férfi nem törődik a nő szavaival, megszokta már, minden nyaralás alkalmával előtör belőle az önző feminista. Inkább a gyerekekre figyel: a kicsi nyűgös, rosszul aludt az éjjel, a nagyobbik a kezét ráncigálja: apu, apu, mikor kapok búvárszemüveget? Semmire sem vágyik jobban, minthogy megmártózzon végre a tengerben, elviselhetetlen ez a hőség, nehezére esik most a családot szolgálni.

  A nő megtorpan egy pillanatra, aztán nagy lendülettel megindul; a férfi marad, csak a szemével követi. Egy idősebb hölgy szedelőzködik, megunhatta a zsivajt, a medencében viháncoló kicsiket. A feleség persze azonnal kiszúrta az üresen maradt napozót, majdnem orra esik egy papucsban annyira siet, nehogy elhappolják előle. Főszezonban nagy a harc, aki nem elég szemfüles, annak marad a pokróc meg a beton. Ez egy elit szálloda, itt a füvesített rész csak a szem gyönyörködtetésére szolgál, ott van nagy betűkkel a táblán: fűre lépni tilos!
  A nő diadalittas mosollyal foglalja el az ágyat, nézegeti, lesöpri róla azt a néhány tűlevelet, ami a fákról hullott alá. Ráncigálja, próbálja arrébb húzni, ki a napra; nyaralásból hófehéren nem mehet haza, muszáj szereznie némi barnaságot. A nyugágy nehéz, alig bír vele. Integet a férjének, jöjjön és segítsen, nem látja, hogy majd megszakad? A férfi nem mozdul, mintha némi káröröm bujkálna a tekintetében. Egy harmincas pasi kap az alkalmon, lelkesen indul a nő felé, de ő rutinos, könnyed mozdulattal jelzi: nincs rá szükség, megoldja egyedül.
  A férj gúnyos mosolyra húzza a száját, aztán helyet keres maguknak az árnyékban a fák alatt. Lepakol, a gyerekeket a pokrócra ülteti. A kicsinek felfújja az úszóövet, a nagyobbiknak üdítőt vesz elő a szatyorból. Közben fél szemmel a feleségét figyeli: úgy tűnik, megtalálta a megfelelő helyet, elégedetten teríti a nyugágyra a törölközőt, és nyúlik el rajta. Mindjárt eszébe jut, hogy kellene a naptej meg a könyv. Valóban: a nő a hátára fordul, felkönyököl, és már integet is neki. Minden nyáron ez megy: maximálisan kiszolgáltatja magát, a gyerekeket pedig a férj nyakába sózza. Ha szóvá teszi, azzal érvel, hogy egész évben a család rendelkezésére áll, legalább ilyenkor hadd pihenjen!
  A férfi merész döntést hoz: ezúttal nem ugrálja körbe. Úgy tesz, mintha észre sem venné a nő lendülő kezét, ha kell neki a cucc, majd odajön érte. Nem fogja hagyni, hogy egész nap bűntelenül süttesse magát a napon, miközben ő egyszer sem jut le a partra, mert a kicsiket kell szórakoztatnia.
  A nő egy idő után feladja, feláll, és a pokrócokhoz megy.
  – Nem látod, hogy integetek? – kérdezi szemrehányó hangon. Kotorászni kezd a szatyorban. A férfi kap az alkalmon, felpattan és bejelenti:
  –  Megyek és úszom egyet.
  A nő felkapja a fejét, értetlenül pislog.
  – Mi lesz a gyerekekkel?
  – Szerintem szívesen lubickolnának egyet a medencében – mondja a férj, aztán otthagyja a családot.
  – Na és a nyugágyammal? – kiáltja utána a nő, de a férfi nem fordul hátra. Lélekben már a hűs habokat szeli.