Fehérek voltak a hegyek, derékig ért a hó: sűrű pelyhekben hullott napokig. A gyereknek köztudottan jót tesz a magaslati levegő, nyáron meg a tenger, attól mindegyik megerősödik, még a legvéznább, enni nem akaró csemetének is meghozza az étvágyát a levegőváltozás. Panni sokat utazott, a szülei nyáron a tengerhez, télen a hegyekbe vitték, csak hogy ez a csöpp kislány erőre kapjon, és elkerüljék a betegségek.
  Négyéves lehetett, akkor volt életében először a hegyekben, szerelem volt első látásra: imádta a havat, ahogy szánkóval siklottak lefelé a lejtőn. Anya sikított:
  – Vigyázz, még a végén nekiszaladtok egy fának!

  Apa csak nevetett, jobban féltette ő az egy szem lányát annál, hogy veszélybe sodorja. Néha ugyan beleborultak egy-egy hókupacba, de csak mikor már kellően lelassult a szánkó. Apa persze szándékosan intézte a borulást, Panni pedig rettentően élvezte, az sem érdekelte, hogy az egész arcát betemette a hideg hó.
  Egy hatalmas faházban laktak, emeletes volt temérdek szobával, baráti társasággal közösen bérelték Panni szülei. Sok volt a gyerek, nagy volt a ricsaj, de annál mozgalmasabban és vidámabban teltek a napok. A földszinti, hatalmas nappaliban minden este társasoztak a kandalló előtt. A győztes örömtáncot lejtett, a vesztes rendszerint duzzogott, és visszavágót követelt. Panni sosem volt az utolsó, Gergő mindig úgy intézte a gurítást, hogy a bábuja ne üsse le Panniét, és amikor segített a kislánynak a bábuját a tábla megfelelő pontjára helyezni, néha csalt, hogy Panni jobb pozícióba kerüljön. Amikor sétálni mentek megfogta a kezét, hogy ha megcsúszna, el tudja kapni; ha hógolyóztak, mindig Pannit oltalmazta. Furcsa volt a tekintete, amikor ránézett, melegen csillogott; eddig csak anyáék néztek rá ilyen szeretettel.
  Úgy tűnik, a lányunknak hódolója akadt, ütötte meg egyszer a fülét apa elejtett mondata. Mire megkérdezhette volna, mit jelent az, hogy hódoló, Gergő odafutott és az arcához hajolt, hogy adjon egy jó éjt puszit. Kicsi volt még, mit sem tudott az érzelmekről, de jólesett, hogy ez a nála két évvel idősebb fiú folyton a sarkában van, mindig vele akar játszani, és az asztalnál is mellette szerzett magának helyet. Akkoriban kezdte megízlelni, milyen jó érzés egy másik ember kitüntető figyelme, meleg, bátorító keze a kezében, hogy mennyire klassz dolog, ha egy fiú védelmezi és kiáll mellette.
  Persze a motivációról még fogalma sem volt. Nem sejtette, hogy ez az a titokzatos dolog, amiről a felnőttek csak suttogva beszéltek a gyerekek előtt: a szerelem.