Olyan sokszor jött szembe a könyv és annyi jó véleményt olvastam róla, hogy én sem akartam kimaradni ebből a nyomozós, kincsvadászós sztoriról. Nem tudnám megfogalmazni, hogy mit is vártam a könyvtől, de amit kaptam, másokkal ellentétben engem nem vett le a lábamról.

Arthur Brand, holland műkincsnyomozó jegyzi a kötetet, melynek talán legnagyobb erőssége, hogy igaz történetet dolgoz fel. Hitler Lépkedő lovairól sokáig az a hír járta, hogy Berlin ostromakor megsemmisültek, így mikor Brand fülest kapott, texaszi olajmágnásnak álcázva magát a nyomukba eredt. A szobrok előkerülése természetesen világszenzáció lett.

A bronzszobrokat, melyek anno a birodalmi kancellária udvarán álltak - természetesen olyan szögben, hogy Hitler dolgozószobájából jól láthatóak legyenek -, 2015-ben foglalták le, de míg zajlanak a perek a tulajdonosok és a német állam között, nem lehet őket kiállítani. Pedig a könyv elolvasása után, az ember testközelből is szívesen megbámulná a hatalmas Thorak lovakat.

Az újfasisztáktól és volt KGB ügynököktől nyüzsgő náci alvilág nem éppen az a hely, ahol bármelyikünk is üzleti partnerekre vadászna, de egy kényelmes fotelben, kávéscsészével a kézben annál szívesebben olvasunk róla.

Brand részéről tehát teljesen logikus volt a következtetés, hogy lebilincselő tapasztalatait érdemes volna papírra vetni. A hétköznapi ember csekély ismeretekkel rendelkezik az illegális műkincs-kereskedelemről és a feketepiacon zajló eseményekről, viszont rettentően kíváncsi, ezért a műkincsvadász biztos sikerre számíthatott.

A könyv pozitívuma, hogy jó néhány olyan információval is gazdagít, melyről eddig talán még nem is hallottunk. Elégedetten nyugtáztam, hogy olvasása közben ismét okosabb lettem. Szeretem, ha egy könyv nem csak szórakoztat, de valami újat is tanít.

A kötet negatívumaként említeném, hogy leginkább csak információkat közöl. Bár érdekes kalandregény, ne számítsatok kimagasló irodalmi teljesítményre. Egy ilyen kötettől ez túlzó elvárás volna, nem is abból a célból olvassuk, hogy a szöveg szépségén merengjünk, ezért valószínűleg nem lesz nehéz elengedni ezt a dolgot. Számomra sem ez okozta a legnagyobb problémát. Sokkal inkább az egyre több, szépen sorjában a színre kerülő szereplő. Néha elveszítettem a fonalat, de ez is lehet csupán az én gyengeségem. Gondolom, a történet hitelességének megőrzése érdekében érezte úgy a szerző, hogy mindegyikük említést érdemel.

A rengeteg pozitív vélemény és hájp miatt, bevallom, kicsit izgalmasabb írásra számítottam, de mivel ez egy valós történet, ahol nem kaphatott szárnyra a szerző képzelete, kénytelen voltam megelégedni 246 oldalnyi valósággal. Mégsem tudom teljesen elengedni a feltételezést, hogy egy író esetleg fondorlatosabban, színesebben tálalta volna a sztorit. Brand tolmácsolása nem tudott a kanapéhoz szögezni. Tény, hogy néhány nap alatt elolvastam a könyvet, de nem okozott nehézséget időnként kiengedni a kezemből.

Ennek ellenére azt gondolom, ha képesek vagytok elvárások nélkül viszonyulni a könyvhöz, érdemes elolvasni a szobrok történetét. Nem tartom kizártnak, hogy a férfi olvasókat könnyebben rabul ejti Brand írása, de nem venném magamnak a bátorságot, hogy a „férfiaknak szánt kötet” skatulyába kényszerítsem a művét.

„Persze, ha csak a leghalványabb lehetőség is felmerült, hogy többet tudjak meg a Harmadik Birodalomról, különösen a náci művészetről, azonnal lecsaptam rá.” – írja a szerző.

Tegyetek így Ti is. Csapjatok le a Hitler lovai c. könyvre. Biztos vagyok benne, hogy amelett, hogy kellemes kikapcsolódást nyújt majd, meglepő és új ismeretekkel gazdagít.