Hát igen, figyelmeztettek, hogy legyek óvatos, mert ez azért nem mindennapi élmény lesz. Aláhúzom, igazuk volt!

Ez a könyv néha megmosolyogtatott, időnként kacajra bírt, de a legtöbbször megdöbbentett. Volt, hogy elvesztem benne, de aztán felülkerekedtem a hullámokon, akár egy vagány szörfös a viharos tengeren. Amit biztosan tudok, hogy ehhez a könyvhöz bátorság kellett. Sőt, egyenesen vakmerőség! Amit a szerző produkált e téren, azt ez a kötet megköveteli az olvasójától is. Lesznek mélypontok, és ott bizony erősnek kell lenned, hogy ne csapd mérgedben össze és vágd a sarokba. Nem viccelek, tényleg sokkolóan eszement és vulgáris.

Alapból nem szeretem a szépirodalomban a trágárságot. Valahogy nem érzem odaillőnek. Persze vannak esetek, vannak olyan párbeszédek, ahol a hitelesség úgymond megköveteli. Ebben a könyvben több van, mint amennyinek szükségét éreztem. Mindez vegyítve a bizarr, már-már beteges történetekkel… Csoda, hogy néhol megtorpantam? De nem adtam fel, és milyen jól is tettem!

A szerző fantáziavilága ugyanis páratlan. Hogy páratlanul izgalmas, vagy páratlanul abszurd, azt talán döntse el mindenki saját maga. Na, de kinek nincsenek szokatlan, agyament gondolatai? A különbség csak annyi, hogy mi a legtöbbször megtartjuk őket magunknak. A szerző velünk ellentétben felvállalja mindet. Micsoda megkönnyebbülés lehetett kiengedni ennyi furcsaságot a mélyből…

Cserna-Szabó András nem kertel. Mindent leír... Én pedig szeretem a merész írókat. Az írónak az a dolga, hogy megossza azt, ami benne zajlik, az olvasóé meg, hogy megeméssze amit kapott. Korlátozott elmével nem lehet élvezni az alkotás szabadságát. Azon agyalva, ki mit szól majd… elveszik a varázs. Aki vevő rá, az úgyis viszi. Az efféle hozzáállás engem mindig lenyűgözött. Rettentően felszabadító lehet eljutni oda, hogy már nem érdekel, mit szólnak majd ahhoz, ami kikerül a kezem közül.

Az, hogy Cserna-Szabónak tehetsége van az íráshoz, nem is lehet kérdés. Érdekesek a párbeszédek, a szerző nem hagyja leülni a cselekményt, nem engedi, hogy unatkozz.

Elismerem: nagy levegő kell ehhez a kötethez. Szóval, ha úgy döntesz, kézbe veszed és elolvasod, ezt tudom javasolni: tedd félre az előítéleteidet és vegyél egy nagy levegőt. Közben se hagyd magad eltántorítani, mert különleges utazást tehetsz, mire a végére jutsz.

 A Puszibolt nem egy regény. Sokkal inkább történetek láncolata, melyek valahol mégiscsak összefüggnek, kapcsolódnak egymáshoz. Olvasása nem egyszerű, egyszerre csak keveset ajánlanék belőle, mivel nagyon tömény. Olyan, mint egy édes, nehéz vörösbor. Jólesik, de rendesen fejbe kólint, ha nem érezzük, mikor kell egy kis időre abbahagyni.

Prűdeknek, sznoboknak nem ajánlom ezt a könyvet. Ellenben csak biztatni tudok mindenkit, aki valami különleges csemegére vágyik.