Arvid Jansen két tragédiát követően próbál talpon maradni, és újrakezdeni az életét. Szüleit és két testvérét egy hajóbalesetben veszíti el, majd alig másfél év múlva a felesége hagyja faképnél, és viszi magával három lányukat. Arvid elkeseredetten tapasztalja, hogy idővel mind jobban meglazul a kapocs közte és a lányai közt, ritkulnak a találkozások, majd egy nap a legidősebb, akkor tizenkét éves Vigdis telefonon közli vele, hogy nincs igényük több apjuknál töltött hétvégére. A harmincas éveit taposó férfi nem találja a helyét ebben a szituációban, alkohollal, nőkkel, utazással vigasztalja magát. Az emlékeibe menekül, reményvesztett és boldogtalan.

Néhány morzsa a gyerekkorból, cseppnyi információ a szülőkről, a környezetről, melyben Arvid felnőtt: mindez kevésnek bizonyul ahhoz, hogy megérthessük, kicsoda főhősünk valójában. Mindössze annyiban lehetünk biztosak, hogy egy válságban lévő íróról olvasunk, akit mondhatni, kedvelnek a nők, hiszen minden esti körútja során felszed valakit, de egyik kalandjából sem születik hosszabbtávú kapcsolat; a gyakran kudarcba fulladt próbálkozások csak mélyebbre taszítják a kétségbeesett útkeresőt.

A válás, melynek oka nem derül ki a regényből, érezhetően megviseli a család minden tagját.  A lányok zavarodottak, szüleik hóbortjaihoz, aktuális programjaihoz alkalmazkodva leginkább csak sodródnak az árral. Talán Vigdis szenved a legjobban, ő érzi és érti meg a leginkább szülei gyötrődését. Biztos benne, hogy anyja épp annyira kínlódik a szakítás miatt, mint az apja, s utólag már bánja döntését.

Turid, a feleség alakja is homályos marad. Labilisnak, gyengének, zavarodottnak tűnik, aki bár meghozott egy valószínűleg nehéz döntést és kilépett egy számára kényelmetlen élethelyzetből, a szabadság sem kínál számára megnyugvást és boldogságot.

Kettejük házasságáról a szerző kevés információt közöl, néhány apró visszaemlékezés pár kusza vonallal ugyan próbálja körvonalazni a kapcsolatot, de kész képet nem kapunk arról, hogyan élt a család a válság beállta előtt, vagy hogy miféle események vezettek végül Turid döntéséhez. Nekem mindössze annyit sikerült megsejtenem, hogy valószínűleg az évek folyamán elhidegültek egymástól, s emiatt „szeretett ki” az íróból a felesége.

Ami pedig a karaktereket illeti: úgy éreztem nagyon keveset tudok meg róluk ahhoz, hogy el tudjam dönteni, képes volnék-e kedvelni őket.

A szerző részletes leírásokkal ábrázolja hőse utazásait: merre autózik, milyen helyszíneket keres fel, ami bevallom, rettentően untatott. Bár a könyv végén olvashatunk pár mondatot arról, hogy öt év elteltével Arvid már egészen más ember, sportol, mert fontosnak érzi, hogy ruha nélkül is jól nézzen ki, sajnos a könyvből nem derül ki, hogyan állt talpra, végül minek, kinek segítségével sikerült összeszednie magát és kilábalni a krízisből. Nem látjuk a személyiségfejlődést, amit én legalább annyira hiányoltam, mint a családi élet, a házasság részleteit.

Pettersonnak a Lótolvajok c. regényét olvastam elsőként, lenyűgözött a stílusa, a hangulat, amit teremtett. Beleszerettem, és rövid időn belül az összes magyarul megjelent könyvét beszereztem. Ha eredeti terveim szerint A férfiak az én helyzetemben c. könyve kerül elsőként a kezembe, nem vagyok biztos benne, hogy kapott volna második esélyt. Mivel viszont a Lótolvajok meggyőzött, hogy Petterson nagyon is tud írni, folytatom a könyveivel való ismerkedést. Úgy gondolom, érdemes Pettersont olvasni, de ha biztosra akartok menni, kezdésnek inkább a Lótolvajok c. könyvét ajánlom.