Részed voltam

  Mint ahogy kés pengéje villan,
s belevág a húsba
hasítva az izmot,
sejttől a sejtet választva el.
Mint ahogy kéz simul a kézbe,
s lágyan egybeforrva
ujjakba kapaszkodó ujjak vesznek el.
Mint ahogy álom siklik ébredésbe,
foszlányoktól fosztva, gyötörve az elmét.
 Mint ahogy az éjjel fénybe burkolt
hajnallá hasad:
úgy voltam én részed,
úgy tartoztam hozzád,
szítottam kínodat,
csaltalak magamba,
s elvettem
mi belőled jólesett.
Aztán ellöktelek,
mint anya a rossz időben érkezett,
nem kívánt gyermeket.

Csodáltalak

Hegy voltál.
Lábadnál álltam.
Csodáltalak.

Mint végtelenbe veszett képzelet,
álomhatáron ébredek,
s látom arcod, ahogy elveszik,
amint a fény a széleken törik.
Nincsen többé félelem…
Ébredek, vagy csak képzelem?
Ha hídon kel át egy feltevés,
a szót hagyd el,
az már kevés.
S az érzés, ha mégis megmarad,
ne kínáld többé önmagad!
Ha a kép sosem volt igaz,
mit bennem ébreszt,
híg vigasz.