Kamaszkorom meghatározó élménye volt Szabó Magda Az ajtó c. regénye. Sokáig nem is olvastam más művét, jóval később kezdtem ismerkedni a regényeivel. Az ajtó viszont olyan erőteljes hatással volt rám, hogy azóta még kétszer szavaztam bizalmat neki, s bizony, egyszer sem okozott csalódást. Évekig úgy éreztem, hogy egyik Szabó Magda kötet sem fogja felülmúlni. A sokak által méltatott Az őz engem nem tudott lenyűgözni, s bár tetszett a Katalin utca, maradandó nyomot nem hagyott bennem. A Régimódi történetről pedig csak csendben jegyzem meg, hogy bár többször is nekifogtam, nem sikerült a végére jutnom.

Félreértés ne essék, szeretem és csodálom az írónő stílusát, emelem kalapom a zsenialitása előtt, szinte minden műve szerepel az irodalmi bakancslistámon, viszont ismerkedésünk első állomása olyannyira belém égette magát, oly magasra tette a lécet, hogy akárhányszor egy Szabó Magda kötet kerül a kezembe, ez után az élmény után vágyakozom. Az elmúlt napokban végre ismét részese lehettem.

Juhász Anna ajánlója erős késztetést ébresztett bennem, hogy mielőbb elolvassam a Pilátus c. Szabó Magda regényt. Nagyon jól tettem. Azt gondolom, méltán lett kedvenc, imádtam minden sorát.

A kiváló emberismeret, ami Az ajtóban már megmutatkozott, itt ismét tündököl. Az írónő finom érzékenységgel mutatja meg az emberi kapcsolatok sokszínűségét és bonyolultságát, s kínál bizonyítékot arra a tényre, hogy szeretni nehéz. Jól szeretni pedig szinte lehetetlen.

 Megdöbbentő őszinteséggel tárja elénk a szülő-gyerek viszony és a párkapcsolat zavarba ejtő mozzanatait, mit sem törődve azzal, mennyire felzaklatja olvasóját, amikor az egy-egy jelenet olvasása közben magára ismer. Arculcsapás ez a regény. Egy erőteljes, kijózanító arculcsapás, amit harmincon felül mindenkinek meg kellene tapasztalnia.

Édesapja halála után, a sikeres orvos, Iza magához veszi hetvenes éveiben járó édesanyját. Iza rendes lány, aki imádja a szüleit, s abban a hitben osztja meg az asszonnyal pesti lakását, hogy a lehető legjobb életet biztosíthatja majd számára, kimenekítve őt a magány sebeket szaggató karmai közül. Az együttélés váratlan nehézségeket okoz, az asszony szenved az idegen környezetben, hiába próbálja hasznossá tenni magát, egy tökéletesen működő rendszer részévé kell válnia, ahol nem akad feladat, mit magára vállalhatna. Iza tesz néhány gyenge erőfeszítést a könnyebb egymás mellett élés érdekében, de bejáratott, önálló életébe sehogy sem sikerül úgy belesimítania az anyját, hogy az mindkettejük számára megfelelő legyen. Az asszony lassan ráébred, hogy Iza csakis őérte hoz áldozatot, s a változások, inkább csak nehezebbé teszik a lány életét, mint hogy örömét lelné az együtt töltött időben. Amikor rádöbben, hogy Iza még azt a csepp szabadidejét is őrá áldozza, mely eddig a kimerítő munkanapok utáni feltöltődést jelentette a számára, az asszonyban lángra kap a lelkiismeret-furdalás, mind jobban magába fordul, Iza pedig kétségbeesetten keresi az okot és a megoldást.

A regény jelentős szereplője Antal, Iza volt férje, akinek gyerek- és fiatalkorába részletes betekintést enged a szerző, az olvasóra bízva, hogy idővel megkedveli-e karakterét, vagy Antal bűne, hogy elhagyta Izát, megbocsáthatatlan marad. Kettejük nehezen kiismerhető viszonyára, s annak kudarcára az írónő szinte csak a könyv végén kínál magyarázatot, miközben egy újabb részletét tárja fel Iza rejtőzködő személyiségének.

Szabó Magda regényének az lehet a titka, hogy olyan témához nyúlt, mely mindannyiunkat foglalkoztat: hogy lehet úgy szeretni egy másik embert, hogy az neki jó, nekünk pedig kényelmes legyen? Hogy szerethetünk anélkül, hogy fel kellene adnunk a saját igényeinket, megszokott életünket? A regény nem kínál választ, viszont mélyen elgondolkodtat, közelebb visz önmagunkhoz, s ha elég bátrak vagyunk, hogy szembenézzünk önző gyarlóságainkkal, talán másokhoz is.

Odafigyelést és teljes önátadást igényel ez a regény, igazi elvonulós olvasmány, de egy percig sem bánod majd, hogy felkínáltad magad neki.