R. J. Palacio - Az igazi csoda

copy_of_copy_of_copy_of_copy_of_copy_of_copy_of_instagram-bejegyzes_nevtelen_terv_masolata_masolata_masolata_kopia_kopia.png

„Ha találnék egy csodalámpát vagy egy aranyhalat, és kívánhatnék egyet, akkor egy normális arcot szeretnék, ami nem tűnik fel senkinek sem. Azt kívánnám, hogy az utcán végigsétálva, senki ne fordítsa el tőlem a fejét.”

Kemény időszak a kamaszkor. A test önálló életet él, a lélek háborog, a világ rémisztő, a felnőttek érthetetlenek, a jövő reménytelen. S ha ez nem volna elég, ott van még a suli, ahol az embert sorra érik a pofonok. Még akkor is, ha átlagosnak mondhatja magát. Ha pedig ne adj isten kilóg a sorból, az iskola maga lehet a pokol.

August Pullman arcdeformációval született. Most tizenegy évesen végre iskolába készül, ötödik osztályos lesz: az otthon töltött évek után közösségbe kerül. Auggie mögött szerető és támogató család áll: egy tökéletes anya, egy remek humorral megáldott apa és egy türelmes, klassz nővér. De a beilleszkedés még így sem zökkenőmentes, és eljön az a pont, ahol egyszerűbb lenne feladni, és visszamenekülni a biztonságos otthon melegébe.

Auggie nem egyszerűen különleges gyerek, Auggie mondjuk ki: ijesztő. Torz arca elrettenti az embereket: gyereket és felnőttet egyaránt. Akad szülő, aki szerint Auggie nem való az iskolába, mert a puszta jelenlétével is komoly lelki terhet ró a társaira. Pedig ez a fiú kimagasló tanuló és csodás egyéniség. Nehézségei ellenére képes nevetni saját hiányosságain és korlátain, és nem utolsó sorban remek barát. De szembetűnő testi hibája miatt, Jack és Summer kivételével senki sem akar barátkozni vele.

Bár a történet teljesen kiszámítható, s azzal sem okozok nagy meglepetést, ha elárulom: amerikai módra a happy end is borítékolható, az író mégis tanulságos, fordulatos regényt alkotott. Egyszerű nyelvezetet használ, gyerekek számára is érthetően ír egy olyan problémáról, amely sajnos egyetlen gyerekközösség számára sem ismeretlen, hiszen a kiközösítés, iskolai (akár „csak” lelki) bántalmazás napjainkban egyre komolyabb problémát jelent.

Folyamatos vita tárgya, hogy milyen könyveket kellene akár kötelező jelleggel gyerekeink kezébe adni. Az igazi csoda egy olyan regény, melyet úgy gondolom, minden kiskamasznak érdemes volna elolvasnia. Mivel az iskolában a legtöbben maguk is megélnek enyhébb vagy komolyabb megaláztatásokat, könnyen azonosulnak ezzel a történettel, a karakterek lelki vívódásai sem ismeretlenek a számukra. Sokuknak reményt adhat ez a kötet: rámutat, hogy a gonoszkodók mellett mindig akad, aki képes feltétel nélkül elfogadni embertársait, akinek nem esik nehezére azokkal tartani, akiket mindenki más elkerül, mert magas érzelmi intelligenciájának köszönhetően menőnek érzi, ha olyannal barátkozhat, aki kilóg a sorból.

A könyv tökéletes képet fest az iskolai csatákról. Bemutatja, hogy egy közkedvelt, menő arc miféle eszközökkel fordítja kiszemeltje ellen „alattvalóit”, rámutat, mennyire lényeges egy iskolai közösségben a menők közé tartozni. Hiteles képet kapunk arról, hogyan éli meg a bántalmazást a kirekesztett, miféle lelki vívódások, belső harcok árán igyekszik nap mint nap helytállni egy olyan társaságban, mely embertelen módon bánik vele.

A szerző a kiskamaszok és a középiskolások világába egyaránt betekintést enged. Míg Auggie a felső tagozatosok terrorjától szenved, addig nővére, Via a gimnázium falai közt igyekszik barátokra lelni.

Remek megoldásnak tartom, hogy több narrátort szólaltat meg a szerző, ezáltal több szemszögből látjuk az eseményeket, és számos kamasz lelkivilágát ismerhetjük meg. Érzéseik, megéléseik elgondolkodtatnak, néhol könnyeket csalnak a szemünkbe. A könyv elfogadásra és empátiára tanít, miközben kíméletlenül szembesít azzal, milyen könnyedén mondunk ítéletet mások felett, mennyi gonoszság, káröröm és féltékenység lakozik az emberben.

Felnőttként is érdekes olvasmány volt ez a regény. Gyorsan olvasható, könnyed kikapcsolódás, sok-sok fontos mondanivalóval. Szülőknek és kiskamaszoknak egyaránt érdemes megismerkedni vele.