Szeretem a családregényeket, a több szálon futó, múltban játszódó történeteket. Azt gondolom, ha az ember egy bizonyos korról ír, elkerülhetetlen, hogy utánajárjon az akkori történéseknek, hogy korhűen ábrázoljon politikai, történelmi eseményeket, hogy szereplőit hiteles szituációkban mutassa, szólaltassa meg.

Kiss Nikoletta regényének megszületését komoly kutatás előzte meg, hiszen könyvének jelentős része olyan korban játszódik, melyet nem ismerhetett, nem tapasztalhatott meg. Bár a szerző Budapesten született, Berlinben nőtt fel, iskoláit külföldön végezte, ezért talán nem meglepő, hogy a regény először német nyelven jelent meg, s bár az írónő tökéletesen beszéli a magyar nyelvet, a magyar változathoz Blaschtik Éva fordító segítségét kérte. Azt hiszem, ez is annak a bizonyítéka, hogy fontosnak érezte, hogy minőséges, hiteles szépirodalmi regényt adhasson olvasói kezébe.

A Régmúlt napok fénye az ötvenes években játszódó családi dráma, fájdalmas szerelmi történet, Bárdossy Rebeka útkeresése, melyet egy napjainkban játszódó szál tesz még izgalmasabbá.

1949-ben kezdődik a történet egy kávéházban, ahol Szabó István, a tehetséges, ámde rebellis természetű fiatal festő egy gyönyörű nőt örökít meg, annak tudtán kívül. Ezzel a rajzzal indul a fiatalok barátsága, de a bizonytalan, nehezen bontakozó szerelemet hamarosan egy másik férfi, Breitner professzor udvarlása árnyékolja be. Rebekának komoly elképzelései vannak a jövőjét illetően és pontosan tudja, melyik férfitől mire számíthat. Apja nyomására elfogadja Breitner támogatását, aki biztos utat kínál Rebeka álma, a világot jelentő deszkák felé, és természetesen a lány kezére számít. Amikor megérkezik a kitelepítési parancs, a professzor meghátrál, István viszont mindent hátrahagyva, önzetlenül követi szerelmét egy eldugott kis faluba, hogy támasza legyen. A nyomor, a nélkülözés teret enged a szerelemnek, de hamar kiderül, hogy Rebeka képtelen az álmai nélkül élni. Ahogy lehetősége nyílik rá, visszautazik Budapestre.

Bár lényeges szerepet kapnak a könyvben a férfiak, a szerző a főszerepet mégis a női karaktereknek szánta. Míg az ötvenes években játszódó történések Rebeka küzdelmeit mutatják be, a jelenben játszódó szál Rebeka unokája, Anna életének egy komoly dilemmáját tárja az olvasó elé. Egy karrierjének és nem mindennapi kapcsolatának élő, igazi mai nő kérdőjelezi meg saját vágyait, s azt az életformát, amit mindeddig kényelmesnek gondolt.

Rebeka és Anna sok mindenben hasonlít egymásra. Mindkettőjük számára lényeges a hivatásukban való kiteljesedés, erős bennük a szabadságvágy, fontosnak tartják, hogy saját maguk irányíthassák az életüket. Okosak, öntudatosak, némileg egoisták, s bár remek önismerettel rendelkeznek, időnként tévesen ítélik meg önmagukat és másokat. Bizonyos pontokon mindketten megkérdőjelezik saját múltbéli döntéseiket. Azt gondolják, értik a férfiakat, és tudják mi zajlik azok lelkében.

Kiss Nikoletta regénye rávilágít arra a tényre, hogy folyamatosan változunk, ezért teljesen észszerű, ha időnként újraértékeljük az életünket, és változtatunk biztosnak gondolt döntéseinken.

Bár Rebeka elkényeztetett, önző nőnek tűnik, mégis sikerült azonosulnom az álmait követő, önkifejezésre, önmegvalósításra vágyó nővel, aki tűzön-vízen át küzd azért az életért, amiről azt gondolja, kiteljesedhet és boldog lehet benne. Bár nem minden döntésével értettem egyet, azt gondolom, a Rákosi-rendszer éveiben egy egyedülálló nő a férfiak támogatása nélkül nem tudott volna a felszínen maradni. Azokban az időkben így vagy úgy mindenki áldozatokra kényszerült. S hogy Rebeka félretéve a büszkeségét elfogadta a felé nyúló kezet és Breitner professzor támogatását... Azt hiszem, ezt igazán megbocsáthatjuk neki.

A regény rámutat arra a lényeges és nem elhanyagolható dologra, hogy az ember - még ha a sors és egy diktatórikus rendszer alkalmazkodásra és rossz döntésekre kényszeríti is -, alapvetően szeretetre, szerelemre és elfogadásra vágyik. S bár nem mindig mutatjuk meg a valódi érzéseinket, a lelkünk mélyén pontosan tudjuk, ki az, aki közel áll a színünkhöz, és mi az, ami a valódi, kompromisszumok nélküli boldogságot jelenti a számunkra.

Rebeka szenvedélyessége kifejezetten szimpatikus volt a számomra. Meg kell értenünk, hogy nem vagyunk egyformák, nem mindenki tud beletörődni egy rákényszerített sorsba, belesimulni egy számára idegen világba. Egy időre bele lehet fáradni a küzdelembe, háttérbe lehet szorítani valódi énünket (ahogy az Istvánnal is történt), de a művészek lelke jellemzően képtelen az önfeladásra. A kiteljesedni és adni vágyás, az alkotás és játék igénye egy idő után újra a felszínre tör.

A két szál Rebeka portréjának kapcsán fut össze, ami Breitner halála okán kerül ismét a figyelem középpontjába. Sejteni sem lehet, a régi sérelmek és feltáratlan titkok árnyékában mit kezd majd egymással a nagymama és az unoka, ez a két határozott, nehezen megalkuvó nő, s hogy vajon megkapjuk-e a választ a mindenkit gyötrő kérdésre: ki is valójában Anna nagyapja? Ahhoz, hogy ez kiderüljön, el kell olvasnotok a könyvet. :)

 Nekem nagyon tetszett ez az izgalmas, fordulatokban gazdag regény. Kortól és nemtől függetlenül ajánlom minden irodalomkedvelőnek, nem sok esélyt látok rá, hogy csalódjatok benne. Külön felhívnám a figyelmet a borítóra, ami kifejezetten ízlésesre és különlegesre sikerült.